Éveken keresztül árulta és így terjesztette a drogot egy férfi a Balatonon. Közben egy egyesületet vezetett, amelynek pont a drogmegelőzés lett volna a feladata. A férfit ma három évre ítélték nem jogerősen.

A bűnmegelőzési egyesület vezetője a Balaton-parton lakott, míg egyik társa Budapesten. Mind a ketten rendszeresen drogoztak. A vezető 2011-től rendszeresen vett marihuánát és amfetamint fővárosi társától, a drogot az egyesület autójával oldotta meg. A Balaton-partra jutó kábítószerből többször vett egy 30 éves helyi férfi. Ehhez egy 27 éves balatonboglári férfi segítségét is kérte, igaz, ők másoktól is vettek drogot, Székesfehérváron és Siófokon, és azt ők maguk is árulták.

IllusztrációForrás: Police.hu

Tavaly nyáron egy összehangolt akcióban a nyomozók házkutatásokat tartottak, amelyek során drogok és pénz mellett kábítószer-kereskedelemhez szükséges tárgyakat is lefoglaltak. A gyanúsítottak őrizetbe, majd letartóztatásba kerültek.

  • Az egyesület elnökét most három évre,
  • egyik társát hat,
  • a másikat két és fél évre ítélték.
  • A banda egyik tagja másfél év felfüggesztett börtönt kapott,
  • a másikat pedig két év próbára bocsátották.

Az egyesület 2007-ben a közbiztonság fenntartása miatt alakult, működését önkormányzati támogatások és 1 százalékos szja-felajánlások biztosították. 

A szervezet járőrözést végzett és drogprevenciós előadásokat tartott iskolákban, fiatalok által gyakran látogatott helyeken, 

a tagjaik száma azonban a 2010-es évekre 12-ről 2-3-ra csökkent, és sem a rendőrséggel, sem a polgárőrséggel nem tartott fenn kapcsolatot.

A Somogy megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese korábban úgy fogalmazott, több évtizedes rendőri pályafutása alatt még nem találkozott olyan esettel, hogy egy bűnmegelőzési egyesület drogot terjesztett volna,  mindez valószínűleg egyedülálló.