Elvette a pultos autóját a diszkó tulajdonos, mert azt gondolta, lopott tőle

Vágólapra másolva!
Elvette a kocsiját az egyik alkalmazottjának egy 40 éves balatonfüredi diszkó tulajdonos. Szerinte a pultos tartozott neki, mert lopott tőle. Azért is haragudott rá, mert a tiltása ellenére összejött az egyik táncoslánnyal. A kocsi elvételhez három orosz verőlegényt is hívott. Ezekután a pultos gyalog ment haza. 
Vágólapra másolva!

A férfi 2019 márciusában felelősségre vonta a bár egyik pultosát, mert

lopott a bevételből, illetve a tiltása ellenére kapcsolatba keveredett az egyik ott dolgozó táncossal.

Az alkalmazottat hazugságvizsgálóval is megvizsgálták, majd meggyőződve a lopásról 3 millió forintot követelt tőle. Annak érdekében, hogy beismerje a lopást, az egyik orosz azt mondta neki, hogy a főnöke helyében ő a "kezét-lábát törné".

Ezek után tartozáselismerő nyilatkozatot írattak alá a pultossal, majd miután kiderült, hogy nincsen készpénze, fedezetként a kocsiját akarták.

A pultos végül gyalog ment el a bárból, a kocsiját otthagyta.

A 40 éves férfi korábban is alkalmazott hasonló módszereket. Egy autószerelő ismerősét 2018-ban azzal fenyegette meg az orosz verőembereivel, hogy felgyújtják a műhelyt, ha nem cserél ki neki egy alkatrészt a kocsijában. Ezt azonban csak később akarta volna kifizetni, de még a korábbi szerviz munkákat sem fizetett ki a szerelőnek, aki így nem akart neki dolgozni.

Szintén 2018-ban az egyik alkalmazottjával közölte, hogy "ki van rúgva", mert a rendőrségi ügye veszélyezteti a bár társadalmi megítélését, valamint felhívja rájuk a rendőrség figyelmét.

Azzal fenyegette meg a férfit, hogy vagy kifizeti az albérleti díj tartozását, vagy a márkás karóráját a kezét levágva szerzi meg.

A kirúgott alkalmazott másnap kifizette a tartozását.

Az ügyészség csoportosan elkövetett önbíráskodással és más bűncselekményekkel vádolja a bár tulajdonosát és három orosz társát. Azt javasolják, hogy a bíróság ítélje őket börtönbüntetésre, aminek a végrehajtását a két orosz férfival szemben függessze fel, és mindhárom verőembert utasítsa ki az országból.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!