Nem létező, koronavírus elleni csodaszerekkel verik át az embereket csalók

Vágólapra másolva!
A koronavírus-járvány továbbra is nagyszerű alkalmat nyújt a bűnözőknek, hogy az emberek természetes aggodalmát átverésre és anyagi haszonszerzésre próbálják meg felhasználni.
Vágólapra másolva!

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztály nyomozói az utóbbi hetekben több olyan weboldalt és fórumot is azonosítottak, ahol ismeretlen személyek

koronavírus elleni csodaszereket próbálnak meg értékesíteni

a lakosság részére. A minél nagyobb haszon elérése érdekében

a bűnözők úgy állítják be ezeket a „gyógyszereket", mint amelyek szigorú bevizsgálásokon estek át,

természetes hatóanyagokat tartalmaznak és teljes hatékonysággal képesek leküzdeni a koronavírus-fertőzést vagy annak bármely szövődményét. A nagyobb hitelesség elérése érdekében az elkövetők

gyakran szakértőket szólaltatnak meg, stúdióbeszélgetéseket imitálnak, és tudományosnak látszó tanulmányokra is hivatkoznak a hirdetéseik során.

Nincsenek ellenőrizhető adatok

Közelebbről megvizsgálva ezeket az oldalakat azonban hamar kiderül, hogy a hangzatos leírásokon túl sem az említett szerekről, sem azok terjesztőiről nem találhatunk semmilyen ellenőrizhető adatot, a megszólaltatott szakértők valójában nem létező személyek, a tudományos kutatások pedig sosem történtek meg. A bűnözők egyedüli célja ezekkel a hirdetésekkel, hogy minél több embertől csaljanak ki pénzt, és ha végül küldenek is valamilyen terméket, annak forrásáról és az abban lévő hatóanyagok összetételéről és hatásáról semmilyen ellenőrizhető adat nem állapítható meg.

Minden esetben nyomozás indul

A kibernyomozók a bűncselekmény gyanúját megalapozó oldalak felderítése esetén minden esetben nyomozást indítanak az üzemeltető személyek azonosítására és felelősségre vonására, valamint felveszik a kapcsolatot a tárhelyszolgáltatókkal a weboldalak internetről történő mielőbbi eltávolítása érdekében.

Fel kell ismerni az átverést

Fontos azonban, hogy internetfelhasználóként mindannyian tisztában legyünk a veszélyekkel, és idejekorán felismerjük a hamis koronavírus-gyógyszerekre építő átveréseket. Egy dologban biztosak lehetünk:

a koronavírust egy csapásra megszüntető csodakészítmények nem léteznek,

a fertőzés megelőzésére valóban alkalmas védőoltásokhoz pedig

kizárólag az állam által felügyelt úton juthatunk hozzá.

Bármely hirdetés, amely ismeretlen forrásból származó csodaszereket ígér nekünk, átverés csupán. Mind a pénztárcánk, mind pedig az egészségünk megőrzése érdekében kerüljük el ezeket! - közölte a rendőrség.