Többen jelentkeztek idén a Színművészetire, mint tavaly

MAGYAR TEÁTRUMI TÁRSASÁG
2/2019. közgyűlés, Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke
Vágólapra másolva!
Noha a háttérből uszító erők mindent elkövettek a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetésének ellehetetlenítése érdekében, a jelentkezési időszak rendben lezárult, írja a Magyar Nemzet. A lap Vidnyánszky Attilával, az egyetemet fenntartó kuratórium elnökével, a Nemzeti Színház igazgatójával készített interjút.
Vágólapra másolva!

Ugyan a baloldali média és a politikusok gyakran emlegették, hogy az SZFE modellváltása miatt előfordulhat az is, hogy senki nem fog jelentkezni a Színművészetire, ez egyáltalán nem így lett.

Vidnyánszky Attila a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta, hogy

a felvételi vizsga jelentkezési díját befizetők száma megközelíti az 1200 főt, vagyis idén 5 százalékkal többen jelentkeztek, mint tavaly.

Vidnyánszky Attila Fotó: Hirling Bálint - Origo

A Nemzeti Színház igazgatója mindezt megnyugtatónak nevezte, hiszen a baloldali propaganda folyamatosan arra buzdította a drámatagozatos középiskolásokat, hogy ne jelentkezzenek a Színművészetire, de ennek ellenére többen jelentkeztek, mint tavaly.

Vidnyánszky azt is cáfolta, hogy a diákok tömegével hagyták ott az egyetemet, hiszen elmondása szerint csupán négy ilyen eset történt. Ugyan ennél többen vannak, akik passziváltatták magukat, vagyis félévet halasztanak, azonban ez inkább a koronavírusnak tudható be, mint bármi másnak.

Vannak olyan osztályok, amelyek szakmáját nem lehet online oktatni.

Vidnyánszky azt is kiemelte, hogy a HVG idei felsőoktatási kiadványában az SZFE-t minden hazai művészeti egyetem megelőzi az oktatók kiválósági rangsorában, vagyis még a baloldali médium szerint sem volt minőségi a korábbi munka az egyetemen.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!