Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Szombattól újra indulnak nemzetközi járatok a debreceni repülőtérről

WizzAir Debrecen felvezető autó Follow me car jelzőbója KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZ KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY láthatósági mellény ÖLTÖZÉK repülőgép repülőtér TÁRGY
Debrecen, 2013. november 27. A WizzAir Debrecen és London között közlekedő repülőgépe a debreceni repülőtéren, ahol köszöntötték a légitársaság százezredik utasát 2013. november 27-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Újra megnyitja debreceni bázisát a Wizz Air - közölte a légitársaság hétfőn.
Vágólapra másolva!

Június 5-étől Eindhovenbe, június 12-étől pedig már London Lutonba is repül Debrecenből a Wizz Air.

Vajda János, a repülőteret üzemeltető Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy fokozatosan indítanak újra más járatokat is. A repülőtér minden szempontból felkészült az újraindulásra, de a biztonságos utazás érdekében fontosnak nevezte, hogy a bevezetett egészségügyi intézkedéseket mindenki betartsa.

Illusztráció Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A következő napokban induló két útvonal után hamarosan visszatérnek a közkedvelt nyaralóhelyekre tartó járatok, így azok is elkezdhetik az utazást szervezni, akik a keleti régióból szeretnének Európa legszebb tengerpartjaira repülni - idézte a közlemény Radó Andrást, a Wizz Air szenior vállalati kommunikációs menedzserét.

A debreceni nemzetközi repülőtér, Magyarország második legnagyobb repülőtere, 2019-ben több mint 600 ezres utasforgalmat bonyolított,

és a Wizz Air helyi bázisán köszöntötték a légitársaság 1,5 milliomodik debreceni utasát is.

A légitársaság a kötelező biztonsági intézkedések és a fedélzeti protokoll mellett a repülés ideje alatt hatékony szellőztetési rendszerrel biztosítja a levegő megfelelő minőségét az egészségügyi kockázatok jelentős csökkentése érdekében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről