Befejeződtek az Üllő-Monor szakasz pályafelújításának nappali munkálatai

MÁV
Vágólapra másolva!
A ceglédi (100a) vasútvonal Üllő–Monor szakaszának felújítása augusztus végén kezdődött meg, a kivitelezés ütemtervnek megfelelően zajlik, október 30-ra befejeződtek a nagyobb munkálatok. Ma hajnalban megszűnt a nappali vágányzár, és újra zavartalanul és sebességkorlátozások nélkül közlekedhetnek a vonatok. Novemberben még éjszaka dolgoznak a vonalon, ezért a késő esti vonatok helyett még pótlóbuszok közlekednek - közölte a MÁV szombaton.
Vágólapra másolva!

A ceglédi vonal felújításának idei második ütemében Üllő és Monor között dolgoznak a MÁV FKG szakemberei.

A 18 kilométer hosszú vágány átépítésén, váltócseréken és felsővezeték-karbantartási munkálatokon túl Monor, Vecsés-Kertekalja és Hosszúberek-Péteri hangos utastájékoztatási rendszerét újra cserélték, utóbbi megállóhelyen mostantól modern vizuális utastájékoztató rendszer szolgálja az utasokat.

Monor állomáson a meglévő pályainfrastruktúrát felújították, és az útátjárót is átépítették. Üllőn átépítették a fővágányokat, a váltókat is kicserélték, megerősítik a felsővezeték-hálózatot. Mindkét állomáson megújul a biztosítóberendezés.

Befejeződtek az Üllő-Monor szakasz pályafelújításának nappali munkálatai. Forrás: MÁV

A szakasz felújításához kapcsolódóan novemberben még Vecsés és Monor állomásokon zajlanak a felsővezetéket és a biztonsági berendezést érintő befejezőmunkák, ezeket éjszakánként végzik el, de nagyobb zajhatás már nem várható.

Azonban emiatt november 2-tól 26-ig a Nyugati pályaudvarról 23:43-kor és a 0:43-kor induló vonat utasait Pestszentlőrinc és Pilis, a Szolnokról 22:25-kor induló vonat utasait Pilis és Pestszentlőrinc között pótlóbuszok szállítják.

Ezeken túl még utószabályozási munkák várhatóak, ezeket – a kisebb forgalmi zavartatás érdekében – szintén éjszaka végzik el az érintett átjárók lezárása mellett.

A beruházásról, az ideiglenes menetrend módosításról és az érintett útátjárók lezárásáról ezen az oldalon tájékozódhatnak az utasok.

Ma hajnalban megszűnt a nappali vágányzár, és újra zavartalanul és sebességkorlátozások nélkül közlekedhetnek a vonatok. Forrás: MÁV

A 20 milliárd forintos kormányzati támogatással idén megvalósuló karbantartási munkálatoknak köszönhetően ezen a szakaszon is megszüntethetők a sebességkorlátozások, ezáltal megbízhatóbbá és stabilabbá válik a közlekedés, csökken a meghibásodások száma.

A Budapest–Cegléd–Szolnok (100a) vasútvonal a főváros agglomerációjának legnagyobb forgalmú pályája, kapacitásának, menetrendszerűségének javítását és stabil fenntartását a vasúttársaság kiemelten kezeli. A vasútvonal felújítása 2020-ban kezdődött meg a Nyugati pályaudvar és Városligeti elágazás közötti szakasz átépítésével, majd 2021 tavaszán a Vecsés–Üllő, most ősszel pedig az Üllő és Monor közötti szakasz felújítása valósult meg.