Félholtra verte élettársát egy budapesti férfi

Magyarországon kétszázezer nőt éppen most ér fizikai erőszak a kapcsolatában család bántalmazás
Vágólapra másolva!
Egy budapesti férfi és az élettársa együtt ivott a lakásukon, amikor valamin összevesztek. A férfi annyira dühös lett, hogy összeverte a nőt.
Vágólapra másolva!

A férfi és a nő 2014-től voltak élettársak. Kapcsolatuk az évek során megromlott. Tavaly márciusban együtt iszogattak a lakásukban, amikor összevesztek valamin.

A férfi ideges lett és többször megütötte az élettársát.

A nő fel akarta hívni a segélyhívót, de a hívás megszakadt. Amikor a központból visszahívták, már egyből a hangposta jelentkezett.

Képünk illusztráció Forrás: Thinkstock

A férfi több órán keresztül ütötte-verte a nőt.

Végül a szomszédok hívták ki a rendőröket, akik elfogták a férfit.

A nőt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba,

ahol a gyors orvosi segítség megmentette az életét. Az ügyészség gyilkossági kísérlettel vádolja a férfit. Az ügyet ma tárgyalják a Fővárosi Törvényszéken.