Így tért vissza a bukott szocialista világ a Városházára, miközben Karácsony végig hazudozott

Vágólapra másolva!
A Városháza tervezett eladása kapcsán kitört botránysorozat legfrissebb fejleménye, hogy a rejtélyes Anonymus közzétett egy hangfelvételt, amely egyértelműen igazolja, hogy visszatért a bukott szocialista világ a Városházára. Egy korrupt jutalékos rendszert üzemeltetnek, melynek tetején Karácsony helyettese, Kiss Ambrus áll, akin keresztül a szálak Bajnai Gordonig érnek. Az ügy kapcsán Budai Gyula országgyűlési képviselő nemrég bejelentette, hogy befolyással üzérkedés gyanúja miatt feljelentést tesz (azóta a rendőrség már nyomoz is). Karácsony Gergely főpolgármester a botránysorozatot - szokásához híven - végighazudta, de így el kellett jutnia - kényszerből - a teljes tagadástól a részleges beismerésig. Korábban már többször megírtuk, hogy a Városházát nem Karácsony irányítja, hanem a 2010 előtti szocialista világ emberei, Gyurcsány és Bajnai bizalmasai, akikkel telepakolták a hivatalt. Karácsony maga is Gyurcsány jelöltje volt a baloldali előválasztási színjátékban, bukása után az ő helyét vette át a baloldal vezetőjének új jelöltje, Márki-Zay Péter.
Vágólapra másolva!

A Városháza-ügy az Index november 4-i írása kapcsán robbant ki. Erről az Origo itt számolt be.
A lényeg a következő: a portál arról írt, hogy a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzat el akarja adni a Budapest egyik szimbólumának számító Városházát.

Karácsony Gergely a Városháza épületében Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az írásra reagálva Karácsony Gergely főpolgármester (illetve valószínűleg az ő nevében Gyurcsány bizalmasa, Gál J. Zoltán - szerk.) a Facebook-oldalán hisztérikusan tagadta, hogy az önkormányzat vevőt keresne az összességében majdnem öthektáros területre, vagy annak nagyobb részére.

Karácsony bejegyzésére reagálva november 5-én az Index bemutatott egy megbízási szerződést, amelyben a Northern Rock Kft. megbízta a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft.-t a Városháza eladására. Az ingatlanközvetítő tulajdonosának, Beák Attilának onnan lehet ismert a neve, hogy még 2009-ben

AZ Ő KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL ADTÁK EL A MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT II. JÁNOS PÁL PÁPA – EGYKORI KÖZTÁRSASÁG – TÉREN FEKVŐ SZÉKHÁZÁT.

A szerződés szerint a Városháza vételára 100 millió euró plusz áfa lenne, ami meghaladja a bruttó 40 milliárd forintot.

Ebből a hatalmas összegből fizetnék ki a sikeres értékesítés esetén a Beák és Társa Ingatlanközvetítő Kft. részére a közvetítői díjat. A közvetítői díj 10 százalék lett volna.

Berki Zsolt neve ekkor bukkant fel először az ügyben: az övé ugyanis a Northern Rock Kft., amely megbízta a Beák és Társa Ingatlanközvetítőt a Városháza eladásával. Karácsony erre reagálva persze ismét tagadott, kifejtve, hogy az önkormányzat nem hozott döntést a Városháza eladásáról, és lépéseket sem tett ez irányba.

Karácsony aznap este az ATV Egyenes beszéd című műsorában ismét próbálta cáfolni a Városháza-ügynek a puszta létét is, a nyilvánosságra hozott szerződéseket pedig igyekezett figyelmen kívül hagyni.

A Városháza eladása körül kirobbant botrány kapcsán a Mandiner szemléje alapján a baloldali Republikon Intézet vezetője, Horn Gábor, korábbi SZDSZ-es államtitkár ezt írta a közösségi oldalára: „Értem én, hogy a Főváros nem akarja eladni a városházát és, hogy az index nem tartja be ez ügyben a sajtó etika elemi szabályait, csak azt nem értem, hogy miért nem akarja eladni a borzalmas állapotban lévő és brutális méretű épületet, ami ráadásul egy kicsit sem felel meg egy modern és nyitott önkormányzat feladatainak.
Nem beszarni állandóan, hanem időnként talán lépni is".

A főpolgármester újabb tagadó nyilatkozatánál sokkal több érdekességet és újdonságot tartalmazott az a hangfelvétel, amelyet november 7-én Anonymus juttatott el több szerkesztőséghez. A beszélgetés egyik résztvevője ugyanis bemutatta, hogyan szerezte meg korrupciógyanús körülmények között a főváros egyik XXII. kerületi 7400 négyzetméteres telkét már Karácsony Gergely főpolgármestersége idején. Az ügylet közreműködőjeként Berki Zsoltot nevezte meg a történetről beszámoló férfi, akiről kiderült,

nem más, mint Gansperger Gyula baloldali üzletember, Bajnai Gordon üzlettársa, utódja a a Wallis élén. Egyre-másra jelentek meg tehát a 2010 előtti bukott szocialista világ emberei a történetben.

Erről itt számoltunk be.

Gansperger Gyula Forrás: MTI/Soós Lajos

A TELEK A FÖLDHIVATALI NYILVÁNTARTÁS SZERINT TAVALY OKTÓBER VÉGÉN KERÜLT A FŐVÁROSTÓL AZ ÚJ TULAJDONOSÁHOZ, A GRÉBICS INGATLAN ZRT.-HEZ. A GRÉBICS ZRT. VEZÉRIGAZGATÓJA PEDIG GANSPERGER GYULA.

A Mediaworks Hírcentruma utóbb elérte Ganspergert, aki nem cáfolta, hogy az ő hangja hallható a felvételen, mindössze durcásan azt mondta: „Megfürdettek a mocsokban".

November 8-án Karácsony Gergelyék stratégiát váltottak, s – bizonyára az előre menekülés jegyében – a főpolgármester sajtótájékoztatón jelentette be, hogy tervpályázatot írnak ki a Városháza parkjának megújítására. A bejelentést november 9-én újabb Anonymus-videó követte, amelyen ezúttal négy férfi beszélgetett a Városháza eladásáról. Egyikük jól beazonosíthatóan Barts Balázs, a fővárosi önkormányzat vagyonkezelőjének vezetője volt, aki egyebek mellett azt mondta:

Az önkormányzat eközben egy másik dokumentumot is közzétett, mégpedig azt a döntés-előkészítő tanulmányt, amely a Városháza rövid, közép- és hosszú távú fejlesztési lehetőségeiről készült 2020 októberében. Magyarázatként Karácsonyék hozzátették: piaci konzultációkat is folytatni kellett ahhoz, hogy a szükséges becslések rendelkezésre álljanak. Vagyis azt sejtették, hogy a már megismert beszélgetések ezen konzultációk részei lehettek. Csakhogy november 12. reggelén befutott a következő leleplező Anonymus-videó, ebből pedig az derült ki, hogy

a Városháza eladásáról szóló tárgyalásokat nem tavaly tartották, hanem idén tavasszal, egészen pontosan május 5-én.

A Főpolgármesteri Hivatal középen elhelyezett - eredetileg az invalidusok templomának bejáratául szolgáló - kapujának timpanon párkányán a Háború és Béke allegorikus szobrai között a földgömböt tartó Atlasz szobra áll Forrás: MTI/VÁLI MIKLÓS

Az a videó is tartalmazott leleplező beszélgetésrészleteket, ezekben Barts Balázs vagyonkezelő-vezér például úgy fogalmazott:

Ugyanazon a napon a főváros nyilvánosságra hozta Barts igazoló jelentését, Karácsony ugyanis a botrány kirobbanása után arra szólította fel a vagyonkezelő vezetőjét, hogy írásban adjon számot a történtekről. A jelentés – amely szintén tartalmazott egy erős hazugságot – meggyőzte Karácsonyékat arról, hogy Barts túl sokat tud, ezért a fenyegetőzések ellenére csak fegyelmit kapott, nem rúgták ki.

Jutalékos rendszert épített ki a Városházán Bajnai Gordon embere, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes

Anonymus november 16-án reggel eljuttatott a sajtóhoz, köztük az Origóhoz egy újabb hangfelvételt a Városháza-üggyel kapcsolatosan. A 2021. október 16-án rögzített beszélgetésnek két résztvevője van, az egyik Gansperger Gyula - emlékszünk: Bajnai üzleti partnere -, a másik pedig egy ismeretlen férfi. Utóbbi érdeklődésére

Gansperger igen aprólékosan ismerteti a Fővárosi Önkormányzat által működtetett jutalékos rendszert - vagyis a pénzvisszaosztáson alapuló korrupciós hálózatot.

Gansperger elmondta, hogy a hálózat része Berki Zsolt, aki „frontol" (vagyis ő adja a nevét és az arcát az üzletekhez, ez a kifejezés a stróman politikailag korrekt eufemizmusa akart lenni).

Berki Zsolt családtagja, Berki Józsi is benne van a „buliban" - mondta.

Berki "Józsi" – Gansperger bevallása szerint – a néhai Kiss Péter szocialista miniszter mellett dolgozott, csakúgy, mint Kiss Ambrus jelenlegi főpolgármester-helyettes, ő volt az MSZP-s miniszter titkárságvezetője.

Kiss Ambrus, a fővárosi pénzügyekért és a városháza üzemeltetéséért felelős főpolgármester-helyettes, valamint Karácsony Gergely főpolgármester Forrás: MTI/Mónus Márton

– fogalmazott Gansperger, aki el is árulta, hogy kik ők.

AZ EGYIK KISS AMBRUS, A MÁSIK PEDIG TORDAI CSABA, AKI MANAPSÁG A FŐPOLGÁRMESTER JOGI FŐTANÁCSADÓJAKÉNT TEVÉKENYKEDIK.

Bajnai Gordon talán éppen Kiss Ambrust ajánlja Karácsonynak Forrás: facebook/Bajnai Gordon

A baloldali üzletember ezt követően arról beszélt, hogy Tordai Csaba „anyagi értelemben" nincs benne a „jutalékos rendszerben", Kiss Ambrus viszont benne van. A felvételből egyértelműen kiderül, hogy

GANSPERGER TÁJÉKOZTATÁSA SZERINT A „JUTALÉKOT" BERKI ZSOLTNAK ÉS KISS AMBRUS FŐPOLGÁRMESTER-HELYETTESNEK KELL FIZETNIÜK A KORRUPCIÓS INGATLANÜGYLETEK RÉSZVEVŐINEK.

– ismertette a fővárosi korrupciós hálózat működését Gansperger.

A baloldali üzletember egyik mondatából arra lehet következtetni, hogy ő is fizetett már ilyen „jutalékot": „A jutalékos rendszerben, amit nekem a Zsoltnak kell fizetnem" - mondta.

Volt egy Bécsi úti ingatlanügy is

A beszélgetés résztvevői végül egy Bécsi úti ingatlanügyletet emlegettek. A szóban forgó többhektáros fővárosi telekértékesítés részleteiről Berki Zsolt nyelvtudás hiányában nem tudott tárgyalni az osztrák partnerrel, ezért ezt Barts Balázs, a fővárosi vagyonkezelő vezérigazgatója tette meg. Gansperger mindenesetre megjegyezte:

Barts Balázs egyébként néhány nappal ezelőtt a Városháza-gate-tel összefüggésben jelentést juttatott el Karácsony Gergely főpolgármesterhez, amelyben említést tett Berki Zsoltról is. Mint mondta, a férfi először 2017-ben jelentkezett befektetői kapcsolattartóként a vagyonkezelőnél a Ráday utcában található két telek iránt érdeklődve. Az értékesítésre – nyilvános pályázat és anonim licit alapján – sor került, amely hárommilliárd forint bevételt eredményezett a fővárosi önkormányzatnak.

– állította Barts Balázs.

Vizsgálatot követel a fővárosi Fidesz az ügyben, Karácsonyék már közölték, hogy nem lesz semmiféle vizsgálat

A fővárosi Fidesz november 15-én rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte.

– közölte Láng Zsolt frakcióvezető.

Erre ugyanakkor nem kerül sor, a Főpolgármesteri Hivatal kedden ugyanis azt közölte: az indítványt későn nyújtotta be a Fidesz.

A nagyobbik kormánypárt az ügy Karácsony általi eltussolására úgy reagált, hogy szerdán a közösségi oldalán közzétette a főpolgármesterhez intézett nyílt levelét.

Nem a kormánypárt fővárosi képviselőcsoportja az egyetlen, amely tisztán szeretne látni a kérdésben: Budai Gyula országgyűlési képviselő már bejelentette, hogy befolyással üzérkedés gyanúja miatt feljelentést tesz a Városháza-ügy kapcsán.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!