Gyurcsányék tovább folytatják az oltásellenes kampányukat

Vágólapra másolva!
Még mindig alá lehet írni a Gyurcsány-párt honlapján azt a petíciót, amiben a kínai vakcina betiltását követelik. A párt adatgyűjtését korábban Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnöke is szabálytalannak nevezte. Gyurcsányék tavaly november óta folytatnak agitációt a keleti vakcinák ellen, miközben mára minden mértékadó vélemény szerint azok teljesen hatásosak a koronavírus ellen. A DK stratégiájának ideológiai alapját két baloldali tanácsadó fektette le, mivel szerintük minél több az áldozat, és minél kevesebben oltatják be magukat, annál nagyobb lehet a baloldal politikai haszna. 
Vágólapra másolva!

A baloldal, a Gyurcsány-párttal az élen folyamatosan a kínai és az orosz vakcina ellen kampányol.

A párt honlapján jelenleg is elérhető az a petíció, amit a keleti vakcinák ellen indítottak, és a betiltásukat követelik. Nyilvánvaló: amikor a keleti vakcinák ellen beszélnek, az embereket próbálják elbizonytalanítani, és így általában az oltások ellen kampányolnak.

Gyurcsány Ferenc és egészségügyi szakpolitikusa, Komáromi Zoltán háziorvos lassan fél éve folytatja az oltásellenes kampányt Forrás: Origo/MTI

Hónapok óta zajlik az oltásellenes kampány

Gyurcsány Ferenc pártja már novemberben elkezdte a kampányt a keleti vakcinák ellen, és közleményben jelentette be, hogy az Európai Bizottsághoz fordul, hogy akadályozza meg, hogy a magyar kormány „a magyarokon kísérletezzen" az orosz vakcinával.

Azóta nemcsak a Gyógyszerészeti Intézet közölte, hogy csak garantáltan hatásos és biztonságos vakcinát engedélyeznek Magyarországon, hanem az Európai Gyógyszerügynökség is kijelentette, a Szputnyik V jó oltóanyag, ugyanis Oroszországnak kiváló tudósai vannak. A legfontosabb szaklap, a The Lancet szerint is tökéletesen biztonságos és hatásos a Szputnyik V.

Ráadásul kiderült, hogy az Európai Unió is segíteni fog Oroszországnak a Szputnyik V gyártásában.

Sőt, Németország és Ausztria is bejelentette, hogy az orosz vakcina uniós engedélyezésére számít, és nagy mennyiséget szeretne beszerezni az oltóanyagból. Ausztria már rendelt is.

Gyurcsányék betiltották volna a kínai vakcinát

A DK aztán januárban petíciót indított, hogy ne lehessen olyan kínai vakcinával oltani Magyarországon, amelyet nem engedélyezett az Európai Gyógyszerügynökség. Az aláírásokat mind a mai napig gyűjtik. Január végén a Gyurcsány-párt ennél is tovább ment. A párt a Facebookon azt írta, vérlázító, hogy miután a kínai vakcinát sem a magyar hatóságok, sem az Európai Unió nem engedélyezte, "Orbánék azt egy rendelettel akarják ráerőltetni a magyarokra! A kínai vakcinát be kell tiltani. Írd alá a petíciónkat" - tették hozzá.

Gyurcsányék a kínai vakcinát is betiltották volna Forrás: MTI/Mohai Balázs

A DK-s háziorvos szerint jobb a betegség, mint az oltás

Komáromi Zoltán DK-s elnökségi tag, amúgy háziorvos is régóta gyengíti az oltásokba vetett bizalmat. Egy nyilatkozatában például vitatta, hogy bármely vakcina jobb, mint a COVID. Tette ezt úgy, hogy maga Komáromi egyébként már túl van az oltáson, december 31-én, tehát még tavaly beoltották.

Az alábbi párbeszéd zajlott le 2021. március 4-én az ATV-stúdióban:

Műsorvezető: ...a kormányzat azt mondja, hogy bármilyen vakcina jobb, mint a betegség. És ezzel tényleg nem, nehéz vitatkozni...

Komáromi Zoltán (közbevág): Én vitatkozok...

Műsorvezető: ...Covidba idáig a világon meghalt két és fél millió ember...

Komáromi Zoltán (közbevág): Én ezzel vitatkozok!

Műsorvezető: ...oltásba még senki.

Komáromi Zoltán: Világos. Én vitatkozom ezzel..."

Egy baloldali háziorvos a betegeit sem oltotta be

Volt olyan baloldali orvos-politikus, aki még magának sem adta be a vakcinát. Kiss Csaba erdőkertesi háziorvos, az LMP korábbi országgyűlési képviselőjelöltje nem volt hajlandó beoltani betegeit. „Nem vállalom, hogy olyan vakcinákkal oltsam be a lakosokat, amelyeknek nincs EU-s engedélye" – indokolta döntését. Kiss a baloldal oltásellenes kommunikációjával összhangban gyógyszerkísérletnek nevezte az orosz és a kínai vakcinák alkalmazását.

Szaniszló Sándor, gyurcsányista polgármester az oltásellenesség egyik élharcosa Forrás: MTI/Beliczay László

Korábban Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület DK-s polgármestere követelte az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hogy a fel nem használt kínai vakcinák helyett küldjenek európai vagy amerikai gyártmányú, „nyugati oltóanyagot" a kerületbe, és ezt közösségi oldalán is közzétette.

A helyi lakosok körében a DK-s politikus bejegyzése óriási felháborodást keltett, sokan ugyanis örültek volna a kínai oltásnak is, és felháborodtak, amiért a kerületben nem oltották el az összeset.

Szaniszló a népharag miatt törölte a bejegyzést. Később kiderült, Szaniszló a Gyurcsány-párt egy kiadványában már februárban levélben tiltakozott a kínai vakcina ellen. Mindezek mellett Szaniszló beállt azon budapesti DK-s polgármesterek közé, akik szintén a keleti vakcinák ellen szólaltak fel, és azt kérték az Emmitől, hogy a kerületükbe ilyenek ne kerüljenek.

Ideológiai alap Gyurcsányék kampányához

"A tét magas. Ha aláásod az emberek hajlandóságát arra, hogy beoltassák magukat, akkor (Orbánnak) kell viselnie a politikai következményeket" - januárban ezekkel a gondolatokkal alapozta meg Gyurcsányék oltásellenes kampányát Krekó Péter, a Political Capital igazgatója. Gondolatmenetéből egyértelművé vált, a baloldal hogyan viszonyul az emberi életekhez.

A Soros Györgyhöz köthető kutatóintézet vezetője ugyanis nem kevesebbről beszélt, minthogy a baloldalnak azt kell elérnie, hogy a magyar társadalom minél kisebb része oltsa be magát, mert az elhúzódó járvány okozta politikai és gazdasági hatások a kormányon csapódnának le.

Krekó Péter, a Political Capital igazgatója felvázolta a baloldali stratégiát Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Krekó botránya után rövid időre háttérbe vonult, hogy aztán az elmúlt napokban minden eddiginél gyakrabban mutatkozzon a nyilvánosság előtt. Visszatérése azt mutatja, hogy

A BALOLDAL ÚJBÓL TELJES ERŐVEL FOLYTATJA AZ OLTÁSELLENES KAMPÁNYÁT.

Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában próbálta bebizonyítani, hogy a magyarok nem kérnek a keleti vakcinákból. Az interjúban azonban előbb kénytelen volt kibökni, hogy a V4-országok közül Magyarországon és Szlovákiában a legmagasabb az oltakozási hajlandóság, majd nem sokkal később hozzátette, hogy

ahol nagyobb a lakosság bizalma az egészségügyi hatóságokban és a kormányban, ott inkább beoltatnák magukat az emberek.

A műsorvezető éppen ezért rákérdezett arra, hogy akkor ez azt jelenti, hogy a V4-ek közül a magyaroknál a legnagyobb a bizalom a kormány iránt, amire a látványosan zavarba jövő Krekó először igennel válaszolt, majd dadogva kijelentését úgy módosította, hogy "ezt így nem lehet kijelenteni", és arról kezdett beszélni, hogy az ellenzéki szavazók között kevesebben fogadják el a keleti vakcinákat, mint a kormánypártiak között.

Krekó Péter után egyébként egy másik baloldali tanácsadó éppen tegnap a Pesti TV műsorában fejtette ki a baloldal stratégiáját. Az adásban teljesen nyíltan arról beszélt, hogy a baloldalnak célzott kampányt kellene folytatnia a járványban meghaltak hozzátartozóihoz, majd hogy egyértelműsítse, még ki is számolta, hogy ez hány embert jelent.

Szabálytalan DK-s adatgyűjtés

Gyurcsányék adatgyűjtéséről Péterfalvi Attila azt mondta, hogy a DK konzultációjának kitöltéséhez kötelező megadni a személyes adatokat, így a nevet, valamint a születési időt, ami indokolt is lehet annak eldöntésére, hogy a válaszadó nyugdíjas-e. De – tette hozzá – kötelező olyan kapcsolattartási adatok megadása is, mint az e-mail-cím, telefonszám és cím, és ha valaki nem ad meg minden adatot, és nem fogadja el, hogy a későbbiekben a párt megkeresheti, akkor nem töltheti ki a kérdőívet.

A NAIH elnöke szerint szabálytalan, hogy nem lehet az ívet kitölteni és külön hozzájárulni a későbbi kapcsolattartáshoz.

Ráadásul mindezekről a linkelt adatvédelmi tájékoztató sem tájékoztat, csak nagyon általánosan, nem utal sem a konzultációra, sem a kapcsolattartási adatkezelésre – tette hozzá. Péterfalvi Attila kérdésre válaszolva azt mondta,

Emellett kiderült az is, hogy

az aláírásgyűjtésben összegyűjtött adatok külföldi adatfeldolgozó cégekhez kerülnek, ami már önmagában súlyos biztonsági kockázat. Ráadásul ezek a cégek mind Gyurcsány bizalmi embereihez kötődnek.

Nagyon jól állunk az unióban

Gyurcsányék kampánya ellenére Magyarország továbbra is nagyon jól áll az unióban az átoltottság tekintetében. Március 31-én már a lakosság 23,6 százaléka kapta meg az első adag oltást, és közel 10 százalék a másodikat is.

Forrás: Origo

A magyar oltási program többek között azért gyorsabb az uniós átlagnál, mert

Magyarország az elhibázott brüsszeli vakcinabeszerzést felismerve nemzeti hatáskörben is szerzett be vakcinákat, 3,5 millió ember oltásához elég kínai és orosz vakcinát,

így a magyar lakosságot nemcsak három, hanem már öt vakcinával tudják oltani.