Óriási családi verekedés lett egy felborított motorból Tatabányán - videó

verekedés Tatabánya
Vágólapra másolva!
Négy rendőrautó érkezése vetett véget egy verekedésig fajult családi veszekedésnek tavaly májusban Tatabányán. Az eseményeket egy térfigyelő kamera rögzítette.
Vágólapra másolva!

– A két férfi elkövető tavaly május 9-én Tatabányán családi körben alkoholt fogyasztott. Az egyik férfi ittassága miatt összeveszett rokonaival, velük hangosan veszekedett, majd a ház udvarát elhagyva testvérének az utcán leállított segédmotor-kerékpárját a földre döntötte. Ezt észlelve rokonai kimentek a ház elé - írja az esetről a Komárom-Esztergom megyei Főügyészség közleménye.

A rokonok ezután az utcán folytatták a hangos veszekedést, az ittas férfi pedig verekedési szándékkal sógorához próbált közelebb menni, de ezt a többi rokon megakadályozta. Ezután az ittas férfi rátaposott a földön fekvő segédmotor-kerékpárra, mire testvére ellökdöste őt a jármű közeléből.

A rendőrök jöttek, a sógora ütött

Az ittas férfi azonban nem adta fel, továbbra is támadólag közeledett a sógorához, akit végül fejbe rúgott, a megrúgott férfi nem esett el és sérülést sem szenvedett.

Az ittas férfi

csak akkor hagyott fel a további támadással, amikor meglátta a járőrautók érkezését.

Ezt a pillanatot azonban sógora kihasználta, és olyan erővel ütötte meg ököllel az ittas férfit, hogy ettől a földre esett, de nem sérült meg.

– A vádiratban az ügyészség indítványozta, hogy a Tatabányai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben az egyik férfival szemben pénzbüntetést, a másik férfival szemben közérdekű munka büntetést szabjon ki – írja közleményében a főügyészség.