LMBTQ-propagandát tett közzé az ELTE bölcsészkara

Vágólapra másolva!
LMBTQ-érzékenyítésbe kezdett az ELTE bölcsészkara hivatalos Facebook-oldalán - írja a Vasárnap.hu.
Vágólapra másolva!

Az ELTE Bölcsészettudományi Kara esetében nem ez az első alkalom, hogy nyíltan politikai ideológiákat hirdetnek. Korábban genderszak indításával is próbálkoztak, illetve a jobboldali hallgatók véleményét erősen korlátozták. Az előadásokon is gyakoriak a balliberális „értékek" követendő példának való feltüntetése, míg a jobboldal szinte sátáni színben tetszenek náluk. Ezúttal a Pride hónap alkalmából érezték fontosnak, hogy ismét nyíltan színt valljanak és megerősítsék: az ELTE BTK jelenleg az ország elsőszámú kulturmarxistaképzője - írja a Vasárnap.

Az Instagramon közzétett bejegyzést nem a Hallgatói Önkormányzat, de még csak nem is egy diákcsoport osztotta meg, hanem a kar hivatalos fiókja. Ez azt jelenti, hogy a kar (és az egyetem) ismételten nyíltan beállt az LMBTQ-propaganda mögé.

A teljes cikk itt olvasható.