Az EU-nak beruházásokra, biztonságra, bővítésre és kibővített piacokra van szüksége

Szijjártó Péter, SZIJJÁRTÓ, Péter,
Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatója a Külügyi Tanács ülése után.
Vágólapra másolva!
Ahhoz, hogy az Európai Unió a járványokkal és a migrációs hullámokkal szemben erős legyen, beruházásokra, biztonságra és bővítésre, kibővített piacokra van szüksége - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az európai uniós tagországok külügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter az ülés szünetében magyar újságíróknak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unió veszélyes idők előtt áll:

a világjárványok és a migrációs hullámok fogják meghatározni a legfontosabb világpolitikai és világgazdasági folyamatokat.

A beruházások tekintetében elmondta, alacsony adókra van szükség, és arra, hogy az európai kormányok továbbra is támogathassák a hozzájuk érkező beruházásokat. Amennyiben ez nem teljesül,

a munkahelyteremtő és a magas technológiai beruházásokat az elkövetkezendő időszakban a nagyvállalatok Európán kívülre fogják vinni

- közölte. Ehhez kapcsolódóan Magyarország a globális minimumadó bevezetését nem támogatja, az ugyanis adóemeléshez és a versenyképesség csökkenéséhez vezetne - mondta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: Facebook

A miniszter kijelentette: ahhoz, hogy Európa biztonságban legyen, meg kell állítani a migrációs hullámokat. Arra figyelmeztetett, hogy a NATO-csapatok kivonása Afganisztánból biztonsági kihívást jelent, ami újabb tömeges migrációs hullámok forrásává teheti az országot. Már most családok ezrei hagyják el Afganisztánt napi szinten Európa irányába - tette hozzá. Hangsúlyozta, az újabb bevándorlási nyomás elkerülése érdekében

Meg kell erősíteni az Unió "védvonalait" - tette hozzá.

Kiemelte azt is, hogy az Európai Uniónak bővülnie kell a Nyugat-Balkán irányába. Szerbiát és Montenegrót haladéktalanul fel kell venni az unióba, Albániával és Észak-Macedóniával pedig meg kell nyitni a csatlakozási tárgyalásokat. Ha ugyanis egy területet az Unió nem tud integrálni, akkor mások fogják ezt megtenni - tette hozzá Szijjártó Péter.