Azt akarják, hogy börtönben maradjon a kilencéves lányával erőszakoskodó pedofil férfi

rendőrség illusztráció
rendőrség illusztráció
Vágólapra másolva!
Az ügyészség a letartóztatása helybenhagyását javasolta annak a szabadkígyósi férfinak az ügyében, aki rendszeresen zaklatta, és szexuális cselekményekre kényszerítette az egyik gyerekét.
Vágólapra másolva!

Az 51 éves férfi 2015. és 2020. között négy gyereke közül az egyikkel, az akkor

9 éves lánnyal rendszeresen fajtalankodott, amikor felesége nem volt otthon.

A férfi a bíróság előtt nem ismerte el bűnösségét.

A vádemelést követően a törvényszék fenntartotta a letartóztatását, ez ellen fellebbezett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szökés, rejtőzködés, bűnismétlés, illetve a bizonyítás meghiúsításának veszélye miatt

továbbra is indokoltnak tartja a férfi letartóztatását, ezért javasolta annak helybenhagyását.

képünk illusztráció Forrás: police.hu

A fellebbezésről a másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla dönt, míg a váglott bűnösségéről a Gyulai Törvényszék folytatja a bizonyítási eljárást.