5 millió 982 ezer a beoltottak, 8434 az új fertőzöttek száma

Székesfehérvár, 2021. november 9. Megkapja egy nő a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik, emlékeztető adagját a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban 2021. november 9-én. MTI/Vasvári Tamás
Vágólapra másolva!
Közzétette a kormány hivatalos tájékoztató oldala a koronavírus-járványra vonatkozó legfrissebb adatokat.
Vágólapra másolva!

A beoltottak száma 5 981 915 fő, közülük 5 760 912 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 431 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

8434 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 923 020 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt 98, többségében idős, krónikus beteg, így a halálos áldozatok száma 31 619 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 813 376 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 78 025 főre emelkedett. 4830 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 463-an vannak lélegeztetőgépen. A járvány negyedik hullámának megfékezése és az átoltottság növelése érdekében november 22-28. között oltási akcióhetet szerveznek a kórházi oltópontokon, azon a héten az oltatlanoknak akár előzetes regisztráció és időpontfoglalás nélkül is lehet oltásra menni.

A koronavírusos betegek számának növekedése miatt - a járvány előző hullámainak felszálló ágához hasonlóan - a kórházakban ismét növelték a koronavírusos betegek ellátására kijelölt ágyak számát. A betegek védelme és az egészségügyre háruló teher csökkentése érdekében egyes kórházakban ismét szükségessé válhat a halasztható műtétek elnapolása.

Az oltási akcióhét során az oltatlanok kivételesen előzetes regisztráció nélkül is érkezhetnek az oltópontra. Ez esetben regisztrációjukat a helyszínen végzik el, és oltásuk érkezési sorrendben történik. Azoknak, akik már korábban regisztráltak az interneten, továbbra is az időpontfoglalót javasolják akár az első, akár az elmaradt második vagy harmadik oltásukat akarják felvenni. További részletek: https://koronavirus.gov.hu/cikkek/kormany-oltasi-akciohetet-indit-korhazi-oltopontokon

Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza,

a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérik őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb.

A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb.

A védőoltás után kialakuló védettség - minden vakcina esetében - néhány hónap elteltével gyengül, ezért a vírus elleni erősebb védelem érdekében minden 18 év feletti már több mint 4 hónapja oltottnak javasolt a harmadik oltás felvétele.

Megkapja egy nő a német-amerikai fejlesztésű Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty vakcina harmadik, emlékeztető adagját a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban, 2021. november 9-én Forrás: MTI/Vasvári Tamás

Novembertől ismét kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, az átoltottság növelése érdekében a munkáltatók előírhatják az oltás felvételét dolgozóiknak. Az állami szférában elvárt az oltás felvétele, az önkormányzatoknál a kérdésben a polgármesterek dönthetnek. A dolgozóiknak oltást előíró vállalatok a megyei oltási munkacsoportoktól is kérhetnek vakcinát, ez esetben az üzemorvosok is elvégezhetik az oltást.

A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt, aki még nem, az továbbra is megteheti a www.vakcinainfo.gov.hu honlapon. A regisztráció után a háziorvosnál és az interneten is lehetőség van oltásra időpontot foglalni a www.eeszt.gov.hu honlapon. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező tud oltásra időpontot foglalni az első, az elmaradt második és a harmadik oltásra is.