Beköszöntenek a kemény fagyok, akár -10 fok is lehet

köd, Salgótarján, reggel, időjárás, ősz
Salgótarján, 2021. november 3. Talaj menti köd Salgótarján közelében 2021. november 3-án. MTI/Komka Péter
Vágólapra másolva!
Tartósan megmarad a köd a következő napokban, szerda reggel pedig akár -10 Celsius-fokra is ébredhetünk - írja előrejelzésében a Köpönyeg.hu.
Vágólapra másolva!

Vasárnap: Az ország délnyugati tájain tartósan párás, néhol ködös idő lesz. Máshol a sok rétegfelhő mellett kevés napsütés is lehet. Eső nem lesz, de ködszitálás előfordulhat. A délies szél gyenge marad. A csúcshőmérséklet 11°C körül alakul.

Hétfő: Borult, párás, néhol tartósan ködös időre számíthatunk. Eleinte elszórtan lehet szitálás, ködszitálás, majd délutántól délnyugat felől gyenge

eső is valószínű.

Néha megélénkül az északi szél. 6-11 fok közé csökken a hőmérséklet.

Hétfőig megmarad a köd Forrás: MTI/Komka Péter

Kedd: Napközben fokozatosan csökken a felhőzet, és az ország nagy részén többórás napsütés lehet. Csapadék nem fordul elő. Élénk marad a légmozgás. Reggel 1, délután 9 fok körüli értékeket mérhetünk.

Szerda: A ködfoltok feloszlása után ragyogóan napos idő várható. Csapadék nem lesz. Reggel

országos fagy lehet -10 és 0 fok közötti hőmérséklettel.

Délután is csak +6, +7 fok várható.

Csütörtök: Ismét növekszik a ködhajlam, így erősen felhős, párás idő ígérkezik. Estétől nyugat felől már kisebb eső is előfordul. 9-10 fok köré enyhül a levegő.