Fiktív számlákkal trükközött egy kömlői férfi

rendőrség, rendőr, sziréna, villogó, megkülönböztető jelzés, rendőrautó, villogó, fényhíd, kék-piros villogó, villogó kék fényjelzés, autó, illusztráció,
Vágólapra másolva!
A Heves Megyei Főügyészség több mint 20 oldalas vádiratot nyújtott be a bíróságra egy kömlői férfival szemben, aki tevékenységével, melyben bűntársai is segítették, 56 millió forinttal rövidítette meg az államot.
Vágólapra másolva!

A férfi az ügyvezetője volt annak a gazdasági társaságnak, amely túlnyomórészt építőipari munkákkal foglalkozott.

2016 áprilisa és 2016 decembere között az ÁFA fizetési kötelezettség jogosulatlan csökkentése érdekében fiktív számlákat fogadott be.

A számlákat a cége tévedésben lévő könyvelője útján az adóbevallásokban benyújtotta,

és így 56 197 000 forint vagyoni hátrányt okozott a Magyar Állam költségvetésének.

Egy rossz anyagi helyzetben lévő férfi egy budapesti cég ügyvezetője let, mert társa rávette, hogy pénzért vállalja el. A cég valójában nem végzett gazdasági tevékenységet. A budapesti cégvezető a társa kérésére pénzért 2016 márciusában olyan üzletrész-átruházási szerződést, módosított alapító okiratot írt alá,

amelyek szerint 500 ezer forintért megvásárolt egy másik gazdasági társaságot,

és a cég székhelyét új címre helyezte át. A csaló férfi ezt a céget sem akarta működtetni és erről a társa is tudott. A cégiratok valótlan tartalmát illetően tévedésben lévő ügyvéd benyújtotta az okiratokat a cégbíróságához, így a közhiteles cégnyilvántartásba valótlan adatokat jegyeztek be.

A felhasznált fiktív számlák kiállítói részben a kömlői férfi társa nevén lévő cégek voltak.

A Heves Megyei Főügyészség a kömlői férfit különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással, folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásával, míg bűntársait közokirat-hamisítással vádolja.

Mindhárom vádlott vonatkozásában mértékes indítványt tett arra az esetre, ha a bíróság előkészítő ülésén beismernék a bűnösségüket és lemondanának a tárgyaláshoz való jogukról.

A vádhatóság a fiktív számlákat befogadó férfi esetében 6 év szabadságvesztést, 300 ezer forint pénzbüntetés, 3 év foglalkozástól eltiltást és 6 év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta. Társaival szemben pedig pénzbüntetést és közérdekű munka büntetés kiszabását.