Nem szabadulhat a rácsok mögül a kettősgyilkos

Vágólapra másolva!
Meghosszabbította a letartóztatását a bíróság annak a szlovák férfinak, aki előbb meggyilkolta a szállásadóját Szlovákiában, majd egy nőt is halálra vert Esztergomban.
Vágólapra másolva!

A szlovák férfi egy évvel ezelőtt, 2021. május 13-án 13 óra és május 14-e 10 óra között, valószínűleg kábítószertől bódult állapotban összeveszett egy nővel Eszteromban. Ismerte az áldozatát. A vita hevében rátámadt.

Kétszer fejbe rúgta,

amitől darabosra tört a szemürege, orrcsontja, arckoponyája, állkapcsa, leszakadt a felső fogsora, az első fogai pedig kitörtek.

A nő meghalt. A holttestét egy vízelvezető árokba gurította a gyilkosa.

A vízelvezető, ahol megtalálták a nő holttestét. Forrás: Police.hu

Valamivel korábban, május 13-án, Szlovákiában is embert ölt. Akkor a szállásadóját verte halálra.

Az ő holttestét a kert végében lévő kútba dobta és felgyújtotta.

A Tatabányai Járásbíróság mai ülésen az emberölés miatt indult ügyben újabb 2 hónappal 2022. július 17-éig meghosszabbította a szlovák állampolgárságú, ideiglenesen Magyarországon tartózkodó férfi letartóztatását – olvasható a bírósági közleményében.