Ezt mondta Karikó Katalin a Nobel-díjról! - videó

WEISSMAN, Drew; KARIKÓ Katalin
Karikó Katalin megkapja az orvosi-élettani Nobel-díjat.
Vágólapra másolva!
Exkluzív interjút adott korábban Karikó Katalin a Hír TV Magyarország élőben extra című műsorának. A biológus, biokémikus, a Pennsylvania Egyetem professzora akkor a Nobel-díjról is elmondta akkor a véleményét. 
Vágólapra másolva!

Karikó Katalin magyar kutatóbiológusnak milliók köszönhetik az életüket. Az a technológia ugyanis, amit kutatótársaival közösen kifejlesztett, jelentősen hozzájárulhat a koronavírus-járvány leküzdéséhez.

A kutatóbiológus a Hír TV-nek adott korábbi interjúban elmondta, hogy nagyon nagy megtiszteltetés számára már a Széchenyi-díj is, hiszen a kormány így ismerte el a munkásságát, de

a legnagyobb elismerést számára a vakcina által védett emberek öröme jelenti.

Karikó Katalin megkapja az orvosi-élettani Nobel-díjat Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A kutatót akkor arról is kérdezték, hogy a Nobel-díj kapcsán hogyan vélekedik:

- mondta az interjúban.

Az interjúban meghallgathatja, hogyan vélekedik a díjról a magyar kutatóbiológus: