Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Hadd kezdjem az egészet néhány Kohán Mátyás-idézettel, aki remek írást tett közzé Gulyás Mártonnak címezve. És akkor az idézetek:
„Az egyszerű magyar ma H Astrával jár és összkomfortos, szépen felújított társasházban lakik; de a legtöbbeknek ennél is több adatott. Nem véletlenül állunk a negyvennegyedik helyen a százkilencvenkettőből a világ országainak jómód szerinti rangsorán – ez barátok között is a legfelső negyed. Semmi, de semmi oka nincs egy magyarnak a külföld fülébe nyafogni, rimánkodni és hazát árulni. Erre bárki rájön, aki szétnéz a világon egy kicsit, esetleg úgy fordítva szemének tengelyét, hogy valamit a schengeni övezeten kívülről is lásson. Ezért az, hogy az európai nemzetek közül egyedüliként minálunk népszokás a haza külföldi árulása, aranyérmet ér az ostobaságolimpián, nem sokkal megelőzve a brexitet és az ukrán külpolitika elmúlt harminckét évét. Értelmes román, bolgár, francia vagy spanyol harsány röhögéssel vágná a lomtárba azt az e-mailt, melyben arra kérik: ugyan mondjon már pár mondatot egy svéd tankönyvfejezethez, amely arról szól, micsoda ócska diktatúra a hazája. [...] A hazát a külföldnek mocskolni nem helyzetfüggően ostobaság, hanem ab ovo, mindig.
Ehhez képest egy ilyen felkérésre idehaza pillanatok alatt ráugrik hazánk vezető közéleti YouTube-csatornájának egyes számú arca, akinek köszönhetően ma a svéd középiskolások társadalomismeret-órán már tudományos tényként véshetik évtizedekre a fejükbe: Magyarország »megsérti a demokratikus értékeket«. Ennek elsajátításában segít egy gyakorlófeladat is: »Mondj példákat arra, miként gyengítették Magyarország demokráciáját! Kezdd a tudomány, az igazságszolgáltatás és a tömegmédia területén.« Nincs második esély az első benyomásra; a tananyaggá nemesített hazugság akkor is közhelyszerű tény marad, ha egy percig sem volt igaz, és akkor is, ha már régen megváltozott. A svéd tankönyv ezért pont olyan szörnyű, mint az orosz. De utóbbiban legalább nem segédkeztek itthoni hazakereskedők."
Ennyi. Ez tökéletes – és végtelenül naiv. Ugyanis a Gulyás Márton-féle lelkület valamiképpen örök és állandó és kipusztíthatatlan ebben az országban. Félreértés ne essék: nekem sincs semmiféle magyarázatom a miértre, de ez így volt szinte mindig. Mályusz Elemér írja az emigrációba kényszerülő hazai kommunistákról:
„Az emigránsoknak, amikor menekülés közben átlépték a magyar határt, nem szorult el a szívük. Nem érezték a fájdalmat, amely elfog mindenkit szeretteitől való elváláskor. Nekik senkitől sem kellett elválniuk: ők nem a hazát hagyták el. Ezt már rég megtagadták, kigúnyolták, sárba taposták. Már rég elszakították azokat a láthatatlan szálakat, amelyek mindenkit hozzáfűznek a fajhoz, amelyből származott, a földhöz, amelyen bölcsője ringott, a családhoz, a környezethez, amelyben felnövekedett."
Az emigrációba kényszerült hazai kommunisták pedig pont azon a hangon szóltak a „hazájukról", mint ezek a maiak – íme egy példa a sokból:
„Pokolba a parasztnak, féregnek való nosztalgiával, tűzre minden pesti gondolattal, magyar gonddal, magyar ragadással. Fel a nagy utakra, a nagy próbálkozásra, a csoda nagy idegenre! Ott messze is süt izzón a nap, ott is illatos a virág, forró az asszonycsók, zengő a dal és csillogó az arany. Mit silbakoljak a rút magyar tragédia függönye előtt? Mit dideregjek gaz és ostoba önmarcangolása láttán, mit fájjon nekem a pesti hitványság kínszenvedése, mit pusztítsam büszke életkedvem, egészséges élni akarásom, jogos emberi nyugalmam a magyar pusztulással? Miért legyek jó fia, hű fia egy rossz hazának, hűtlen hazának! Hátam mögött a magyar táj: hadd maradjon. Hátam mögött a magyar pusztulás: hadd pusztuljon. Nem kellettem, nekem se kell. Gyenge népem, gyáva népem, hitvány népség, mi közöm már hozzád. Munka, gondolat, szabadság, erő, forradalmi láz: én felétek indulok, előre. Vissza se pillantok rátok. [...] Magyar röggel, magyar szóval, akár sohse találkozzam többé."
Ismerős? Persze, hogy ismerős! Roboz Imre hangján szólal meg az összes mai senki, Nagy Zsolttól Gulyás Mártonig. Aztán persze maradnak a nyakunkon.
Ennyit Gulyásékról. De ennek a lemeznek két oldala van ám, s a másikon a svédek acsarkodnak, aljasul, pofátlanul, hitványul. A svédek, akik valamilyen érthetetlen oknál fogva szükségét érzik, hogy össze-vissza hazudozzanak Magyarországról – s ez az eredeti szándék éppen olyan felháborító és tolerálhatatlan, mint az a tény, hogy ehhez a becstelenséghez azonnal találnak idehaza készséges sameszokat, mamelukokat, farizeusokat és kufárokat.
Mit akarnak a svédek? Miről szól ez az egész undorító kampány? Mi a végcél, s mit várnak attól, hogy igazi, tőrőlmetszett gazemberként viszonyulnak hozzánk?
Nem tudom. És ha mélyebben belegondolok, nem is érdekel. Teszek rá, s kissé szomorúan nézem tovább, miképpen teszik tönkre a hazájukat az idióta politikájukkal, mindössze annyi történik, hogy a szomorúságom intenzitása meredeken csökken. De egyvalamiben egészen biztos vagyok, s ezt nyomatékosan kérem is a döntéshozóktól: ameddig ez a szemét, aljas „oktató" filmecske forgalomban marad Svédországban, addig senkinek eszébe ne jusson megszavazni Svédország NATO-tagságát.
Tényleg ne csináljunk már magunkból hülyét, ragaszkodjunk a régi magyar mondáshoz: Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten! Szóval ameddig ezt a filmet használják „tananyagnak" a svéd iskolákban, addig ne is álmodjanak a NATO-tagságról.
Legfeljebb majd megkérdezik megint a Gulyást, milyen a diktatúra idehaza. De természetesen van másik lehetőség is. Például az, hogy elkezdenek tisztességesen viselkedni. Attól, hogy svédek, még megtehetik. Nem lehetetlen, csak egy kis jó szándék meg becsület kell hozzá.
