Tordai Bence ismét hazudott! Bírósági ítélet mondja ki, hogy jogtalanul építkezett

Tordai Bence
Tordai Bence új háza.
Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottsága kedden Rogán Antal minisztert hallgatta meg. Az ülésen Tordai Bence házépítése is szóba került, a Karácsony-párt képviselője pedig meglepő módon azt állította, hogy minden szabályosan zajlott, és „boszorkányüldözés" zajlik ellene. A Fővárosi Törvényszék októberi ítélete azonban kimondta, hogy Tordai jogtalanul építkezett. Sőt, amint azt részletesen bemutatjuk, a bíróság szerint több szabályt, kerületi és országos előírásokat is megszegett a főpolgármester párttársa.
Vágólapra másolva!

Tordai Bence még 2016-ban vásárolt egy parasztházat Budapest egyik legdrágább részén, a II. kerület kertvárosában. 2022-ben jelent meg a hír, hogy a politikus engedély nélkül építette nagyságrendileg 150 millió forint értékű luxusvilláját.

Karácsony Gergely párttársa megtévesztően parasztházként tüntette fel a vadonatúj épületet, amivel a hatóságokat is félrevezethette. Az építkezéseken használandó e-naplóból kiderült, hogy a régi házat teljesen elbontották és az új háznak géppel ástak vadonatúj alapokat, tehát nem felújítás történt, hanem egy új házat építettek.

Ebből kiindulva megállapítható, hogy a ház engedély nélküli, illegális építkezésnek minősül.

Tordai Bence háza Forrás: Metropol

2022 augusztusában a Budapesti Kormányhivatal is megerősítette, hogy Tordai luxusvillája jogszerűtlenül, szabálytalan építési tevékenységgel valósult meg, az épületre vonatkozóan pedig építésrendészeti eljárás indult. Tordai nem fogadta el a kormányhivatal döntését, és annak határozatát bíróságon támadta meg.

2023. október 17-én a Fővárosi Törvényszék ítélete megerősítette, hogy Karácsony Gergely párttársa jogellenesen és szabálytalanul építkezett. Tordai Bence a kerületi építési szabályzat ellen is vétett, ugyanis az előírások alapján az ingatlanon önálló épület nem létesíthető a hátsó kertben, kivéve, ha azt a kiegészítő előírás megengedi, ám ez esetben nincs szó ilyesmiről. Tordai azóta kijelentette, hogy továbbra is „harcol a jogorvoslatért", és szerinte csak egy politikai lejárató hadjáratról van szó.

A lapunk birtokába került ítélet ugyanakkor megállapította, hogy „a bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján, roncsolásos vizsgálat nélkül is meg tudta állapítani, hogy új építés történt.

"A bíróság ráadásul azt is kimondta, hogy „nemcsak új épület építésére nem volt lehetőség a perbeli módon, de annak bővítésére sem."

Tordai Bence Fotó: Polyák Attila - Origo

Ez azonban még nem minden. Az ítélet szerint „az épület a hátsó telekhatártól 1,65 m távolságban, azaz teljes egészében a hátsó kert megengedett méretén belül épült, ami szabálytalan". További jogsértés is történt mindemellett, ugyanis a telek „már az építési tevékenység megkezdése előtt túlépített volt, a 15%-os legnagyobb beépíthetőség helyett a beépítettség 23,16% volt. Az új épület megépítése folytán a beépítettség nem javult oly mértékben, hogy az megfeleljen a 15%-os előírásnak".

A botrányos építkezés az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának minapi ülésén is szóba került. A Karácsony-párt képviselője pedig meglepő módon – a bíróság ítélete ellenére – azt állította, hogy minden szabályosan zajlott, és „boszorkányüldözés" zajlik ellene. A Fővárosi Törvényszék októberi ítélete szerint azonban több szabályt is megszegett a főpolgármester párttársa, megsértette a kerületi és az országos építési előírásokat is.

Azaz – az ügy jelen állása szerint – Tordai Bence jogtalanul építette luxusvilláját, hiába állította ennek ellenkezőjét az Országgyűlésben.