Fekete-Győr sem vállalja a felelősséget tetteiért

feketegyőr, Fekete-Győr Andár, Momentum
feketegyőr, Fekete-Győr Andár, Momentum
Vágólapra másolva!
Másodfokon egy év börtönbüntetésre ítélték Fekete-Győr Andrást, a Momentum korábbi elnökét, amiért a 2018-as demonstráción füstgránáttal dobálózott. Fekete-Győr András az Egyenes Beszéd vendége volt, az adásban pedig az ellene hozott egyéves börtönbüntetés ítéletével szemben a szocialista idők eljárásához hasonlította az ügyét, szerinte koncepciós per áldozata, pedig valójában ártatlan. A videók és a tények ezzel szemben mást mutatnak.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo is beszámolt, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Fekete-Győr Andrást. A Magyar Nemzet most emlékeztet, 

másodfokon egy év börtönbüntetésre ítélték a Momentum korábbi elnökét, amiért a 2018-as demonstráción füstgránáttal dobálózott. A büntetést a bíróság két év próbaidőre felfüggesztette. 

A volt momentumos elnök szerint az, hogy részt vett a tüntetésen, annyit jelent, hogy élt a véleménynyilvánítás szabadságával, ám továbbra is hivatalos személy elleni erőszaknak számít a feladatukat ellátó rendőrök felé füstgránátot dobni. A Magyar Nemzet arra is felhívja a figyelmet, hogy Fekete-Győr András az ATV műsorában leszögezte, szerinte jelenleg ő egy koncepciós per áldozata. A politikus úgy fogalmazott: 

Egy koncepciós eljárásban vagyunk. Azok, akik megélték az államszocialista időket, talán láttak vagy olvastak ilyenekről.

A volt Momentum-elnök azt mondta, 2018-ban a magyar emberekért tüntettek, mire a műsorvezető megjegyezte, hogy nem a tüntetés miatt kapta a büntetést. Fekete-Győr András válaszul egyből rávágta: 

Dehogynem.

A politikus ezután vádaskodásba kezdett, gondolatmenetében kitért arra, hogy másodfokon az ügyészség hozzáállása miatt találták bűnösnek, miközben a műsorban – helyesen – az is elhangzik, hogy az ítéleteteket nem az ügyészség, hanem a bíróság hozza meg. A Momentum politikusa erre kijelentette, „én nem fogom a bíróságot elítélni, megyünk tovább, tehát jön a harmadfok, fellebbezünk és bízunk abban, hogy fel fognak menteni.”

 

 A felelősségvállalás látványos elkerülése miatt több politikus is felszólalt

„Most kiderülhet, hogy a baloldalon a bíróság által kimondott bűnöknek van-e következménye” – így reagált Hollik István a bíróság ítéletére, amely szerint Fekete-Győr Andrást börtönbüntetésre ítélték. A Fidesz kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán azt írta,

Fekete-Győr Andrást hivatalos személy elleni erőszak vádjában a bíróság bűnösnek találta, adódik a kérdés: vállalja-e a politikai felelősséget, azaz lemond-e parlamenti mandátumáról, és visszavonul-e a közélettől?

 Ifj. Lomniczi Zoltán alkotmányjogász lapunknak azt mondta, Fekete-Győr András morálisan egyértelműen méltatlanná vált arra, hogy a közügyek gyakorlásában részt vegyen.

Aki hivatalos személy elleni erőszakot követ el csoportosan, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a büntetési tétel mérlegelése kapcsán a bíróság ugyanakkor figyelembe szokta venni a súlyosbító és az enyhítő körülményeket is

 – fogalmazott.

 

A füstbomba semmiképp sem játék

Bár Fekete-Győr András szerint ő csupán a véleménynyilvánítás szabadságával élt, amikor részt vett a tüntetésen, de fontos észben tartani, hogy továbbra is hivatalos személy elleni erőszaknak számít a feladatukat ellátó rendőrök felé füstgránátot dobni. Nem véletlenül. A Magyar Nemzet megkeresésére Nagy László Tibor jogász, az Országos Kriminológiai Intézet osztályvezetője elmondta: 

„Minden pirotechnikai eszköznek, így a füstbomba működésének is az az alapja, hogy kemikáliákat alakít égési melléktermékké, így gázt, hőt, fényt vagy hangot, illetve ezek kombinációját hozva létre. A füstbomba által generált füst tartalmaz nem fém és fém-oxidokat, egyes változatok fémsókat is, amelyek a legtöbbször nem kifejezetten ártalmas anyagok, de előfordulhat olyan eset, hogy súlyosbítják a meglévő légúti problémákat, ha az ezt belélegző ember ilyennel rendelkezik. Esetükben kiválthatnak akut és krónikus mellékhatásokat is. 

Ezek az eszközök semmi esetre sem szolgálnak arra, hogy másokhoz vágjuk, illetve más személyekre irányítsuk őket. Arról nem is beszélve, hogy egy rendezvényen, a tömegben lehetetlen tartani azt a biztonsági távolságot, amely egy ilyen füstbombánál kötelező lenne.”

Íme a Hír TV-n megjelent felvétel, amelyen látszik, hogy Fekete-Győr András füstbombát hajít a rendőrök közé:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!