A kormány mindent megtesz, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból

Ukrajna, Ukrán, Orosz, Oroszország, háború, konfliktus, 2024.03.21., UkránOroszháború,
Fotó: Anadolu via AFP
Vágólapra másolva!
Ezen a héten a háborúpártiak megint közelebb tolták Európát a háborúhoz – mutatott rá Hollik István a közösségi oldalára feltöltött új videójában, amelyben három történést emelt ki.
Vágólapra másolva!

Első pontként emlékeztetett: Emmanuel Macron francia elnök ezen a héten is arról győzködte az európai vezetőket, hogy

Ukrajnába fegyverek után most már katonákat is küldeni kellene.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója második pontként Charles Michel, az Európai Tanács elnökének nyilatkozatát idézte, amely szerint fel kell készülni a háborúra, és Európának szerinte hadigazdaságra kellene átállnia.

Az Európai Bizottság kiszivárgott tervéből kiderül, hogy az uniós döntéshozatalt úgy alakítanák át, hogy az egyhangúságot eltörölnék több területen, így a külpolitikai döntések esetében is.

Ez azt jelentené, hogy a háború kérdésében a békepárti álláspontunkat a brüsszeliek könnyen ki tudnák kerülni

– mutatott rá harmadik pontként Hollik István. Ráadásként megemlítette, hogy a hazai dollármédia sem maradt ki a háborúpárti hangulatkeltésből.

Végül is meg kell dolgozni a dollárokért

– fűzte hozzá, és felidézte, hogy a Telex elmagyarázta, hogy Macron háborús javaslata valójában jó javaslat.

Szerintünk viszont nagyon nem az, ezért továbbra is mindent megteszünk, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból

– szögezte le a kommunikációs igazgató.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK