Nagy bajban Karácsonyék: nyomozást indíthat a Lánchíd botrányos felújítása miatt a rendőrség

Karácsony Gergely, Lánchíd, Tüttő Kata, botrány
Vágólapra másolva!
Feljelentéskiegészítésben vizsgálja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Tényi Istvánnak a Magyar Nemzet írása nyomán tett, a hídpénzbotránnyal kapcsolatos bejelentését – derült ki a Magyar Nemzet birtokába került rendőrségi dokumentumból.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet legújabb összefoglalójában emlékeztet arra, hogy beszámoltak arról a felvételről, amin a Városháza-gate egyik kulcsfigurája és beszélgetőtársa még 2021 júniusában a lehetséges baloldali pénzforrásokról értekezett. Az üzletember úgy fogalmazott: „El vannak foglalva ezzel a Lánchíd meg Blaha Lujza tér, meg ezek körüli fosztogatással meg osztogatással stb., stb.”

A beszélgetőpartner megdöbbenve kérdezett vissza, hogy „ebből ki lehet venni pénzt?”

Bajnai Gordon régi „harcostársa” a felvételen a Lánchídra utalva konkrétan ezt mondta: „Hát ötmilliárddal megdrágult, és kisebb a tartalma.” Megjegyzése után a Blaha Lujza téri felújításra tért ki: „Ugyanez a Blaha Lujza tér, egyharmaddal megdrágult és kisebb a tartalma.”

Majd arra a kérdésre, hogy mindezt „ők intézik?”, úgy fogalmazott: Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes és „ez a bagázs egész nap szorgalmasan dolgoznak ezeken”.

Mindezek miatt fordult Tényi István a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) hűtlen kezelés és hivatali vesztegetés gyanújával. Az, hogy Tényi feljelentésének mi lesz a sorsa, a feljelentéskiegészítés eredményétől függ. A rendőrség dönthet úgy, hogy nyomozást indít, de az is elképzelhető, hogy elutasítja a feljelentést. Erre a hatóságnak összesen harminc napja van.

karácsonygergely, tuttokata
Nyomozást indíthat a Lánchíd botrányos felújítása miatt a rendőrség
Fotó: Magyar Nemzet

A megdrágított beruházás jól fizetett a baloldalnak

Ahogy arról sokszor beszámoltak, az A-Híd még Tarlós István főpolgármestersége időszakában nyerte el ugyan a tendert, de Karácsonyék a hatalomváltás után új közbeszerzési eljárást írtak ki. 

A győztes ismét az A-Híd lett, csakhogy furcsa módon ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. 

Ráadásul majdnem hatvanszorosára, 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós alatt zajló tenderhez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.

Másfél milliárd landolt a számlagyáras jogász cégének számláján

Napvilágra került az is, hogy a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. 2020 novembere és 2022 júliusa között 1,4 milliárd forintot utalhatott a praxisától eltiltott, számlagyáras botrányba belebukó, több súlyos bűncselekményben is érintett jogász, Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft-nek. Ebből a tetemes összegből a médiában megjelent információk szerint továbbutaltak 900 millió forintot Vig magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. 

A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról. 

Az atv.hu szerint ezeket a tranzakciókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az exügyvéd ellen indított, sok száz milliós számlagyáras büntetőeljárásban vizsgálja. Ezt erősíti az is, hogy a NAV munkatársai tavaly a Vig elleni nyomozás részeként végzett házkutatást az A-Hídnál.

A-híd, Karácsony Gergely, Lánchíd
Karácsony Gergely nagy bajban van
Fotó: BKK 

Több bűnügy érintettje

Vig tavaly november óta van letartóztatásban a fentebb említett számlagyáras ügye miatt, ami után újabb csontvázak estek ki a szekrényből, és kiderült, a jogásznak már korábban is meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással. A büntetőügyekkel párhuzamosan a sajtóban megjelent az is, hogy az exügyvéd nem más, mint az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!