Hídpénzbotrány: hogyan lopta meg Karácsony és a dollárbaloldal a budapestieket és az egész országot?

Lánchíd Budapest, 2022. december 16.
Vágólapra másolva!
5 milliárd forinttal többe került a Lánchíd felújítása, miután Karácsony Gergelyék a korábban, Tarlós István alatt megkötött szerződés helyett újat kötöttek, ráadásul el sem készült az egész projekt. Ez már ismert. A Lánchíd elfuserált felújításának azonban számos egyéb negatív következménye is lett: a hídon autók nem mehetnek át, így csak még nagyobb dugókra számíthat bárki, aki Budapesten megpróbál közlekedni, az állandó dugók pedig még nagyobb szmogot okoznak. Ráadásul ahelyett, hogy egy füst alatt lerendezték volna, a Váralagút és a villamos alagútjának felújítása is elmaradt. Mutatjuk a hídpénzbotrány részleteit.
Vágólapra másolva!

Egyre nagyobb a botrány a Lánchíd felújítása kapcsán, miután kiderült, hogy két év alatt 1,4 milliárd forintnyi összeg kerülhetett a Lánchíd kivitelezőjétől, az A-Híd Zrt-től Vig Mór, a számlagyárügy gyanúsítottjának cégéhez.

 

Ráadásul az azóta letartóztatott Víg Mór magánszámlájára is mehetett közel 1 milliárd forint, amit feltehetően készpénzben fel is vettek.

 

Víg Mór egyébként a Soros György által fenntartott Amnesty International Magyarország vezetőjének testvére.

A Lánchíd felújítása körüli botrányban ez azonban csak egy újabb, megdöbbentő fejezet, hiszen, már az is épp elég felháborító volt, hogy Karácsonyék teljesen indokolatlanul új szerződést kötöttek – több pénzt adtak kevesebb munkáért.

Karácsonyék Lánchíd-felújításával sokan jártak rosszul Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Mint ismert, a Tarlós István vezette főváros még 2019 előtt írt ki tendert a felújításra. Akkor még a híd felújítása 21,8 milliárd forintba került volna, Karácsonyék azonban új pályázatot írtak ki, amelyet ugyanaz a cég, az A-Híd Zrt nyert el, azonban már 26,7 milliárdért újította fel a hidat.

 

Azaz, több mint 5 milliárd forintért, ráadásul úgy, hogy a korábbiakhoz képest a Váralagút és a villamos alagútjának a felújítását nem tartalmazta a szerződés.

 

Ez azt jelenti, hogy

 

a budapestiek pénzéből fele munkát fizetett ki a főváros, 5 milliárd forinttal többért.

 

Az is elgondolkodtató, hogy Tüttő Kata főpolgármester-helyettes éppen akkor kapott meghívást az A-Híd partijára, amikor a cég elnyerte a tendert.

Az is érdekes kérdés, hogy miért döntött a főváros vezetése a drágább verzió mellett. Bár az új fejlemények fényében – a már említett Víg Mór-ügy – ez más megvilágításba kerül, azt nem szabad elfelejteni, hogy Karácsonyék rendre azt hangoztatják, milyen rossz pénzügyi helyzetben van a főváros. Nem kell közgazdasági zseninek lenni ahhoz, hogy lássuk, ha nem vetik el a korábbi tendert, 5 milliárdot spóroltak volna a városnak.

Mindezek után jogosan gondolhatná az ember, hogy legalább elkészült a Lánchíd, az évekig tartó lezárás megszűnt a város közepén. Ez azonban koránt sincs így, hiszen Karácsonyék úgy döntöttek, hogy autók mostantól nem mehetnek át a hídon.

A budapestiek pénzéből fele munkát fizetett ki a főváros, 5 milliárd forinttal többért a Lánchíd felújításáért Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Bár a korábbi forgalmi rend visszaállítása csökkenthette volna a Budapesten így is elképesztő méreteket öltő dugókat, ma mégsem használhatják azt az autósok. Az autósokat állandóan büntető Karácsony-féle vezetés csak néhány buszjáratot és az alig lézengő kerékpárosokat engedi fel a hídra.

 

Érdekes adalék, hogy Karácsony, amint főpolgármester lett, klímavészhelyzetet hirdetett. De úgy tűnik, az állandó dugók okozta légszennyezés nem zavarja a „zöld” főpolgármestert és embereit.

 

Ez látható volt már a teljesen átgondolatlanul kialakított biciklisávoknál is, amikor szintén hatalmas dugókat okozva vettek el teljes sávokat az autósoktól a kerékpársávok kialakítása érdekében a nagykörúton vagy épp a budai Bartók Béla úton.

Mindez azonban nem csak a budapestieket érinti, hiszen rengetegen járnak dolgozni, tanulni vagy épp szórakozni a fővárosba, így a Lánchíd túlárazott, késlekedő és végül elfuserált felújítása millióknak okoz újabb nehézséget Budapesten.