Simicskó István úgy fogalmazott: egy visszataszító, gyermekek sérelmére elkövetett súlyos bűncselekményre derült fény az elmúlt napokban, amelyet - a gyanú szerint - egy újbudai óvodában követett el egy ott pedagógiai asszisztensként dolgozó férfi, akit azóta a bíróság már le is tartóztatott.
A kereszténydemokrata politikus bemutatott egy olyan dokumentumot is, amely szerint
az önkormányzatnak hatmillió forintos szerződése van a bűncselekménnyel érintett férfi által vezetett betéti társasággal.
Simicskó István szerint az ügyben László Imre polgármester, DK-s politikus felelőssége is felvetődik. Hozzátette:
ha tudott a pedofíliáról, akkor azonnal le kell mondania.