Egy bűnbanda tagjai állnak Magyar Péter mögött: itt vannak a bizonyítékok

Vágólapra másolva!
Megdöbbentő információkat hozott nyilvánosságra ma a Metropol. Kiderült, hogy nem véletlen, hogy Magyar Péter anyósa, pénzügyi vezetője egy piramisjátékban közreműködő bűnöző, valójában a pártja vezetője is ugyanabban az ügyben működött közre. Vagyis alapos a gyanú, hogy a Tisza Pártot bűnözők rakták Magyar Péter alá. Az agresszív háborúpárti exférj nem hajlandó válaszolni újságírói kérdésekre. Magyar Pétert feltételezhetően nem engedik a botrányról beszélni az országjárása során sem, és ezért nem mer elmenni egyetlen vitára sem. Cikkünkben összeszedtük mindazokat az információkat, amik ez idáig ismertek a botránnyal kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

A Metropol közölte a friss hírt, mely szerint Deák Boldizsár, a Tisza alapítója és Magyar Péter alelnöke személyesen, illetve feleségét maga elé tolva éveken át részt vehetett egy 1200 embert megkárosító, összesen 8 milliárdos piramisjátékban. A lap szerint Deák szerepe az lehetett, hogy hamis ingatlanjelzálogot biztosítson a kicsalt pénzek „fedezeteként”. Így tévesztették meg az áldozatokat. Alvilági trükkökkel szándékosan kamuszerződéseket kötöttek velük, volt, hogy „elírták” a helyrajzi számot, így nem érvényes az okirat, de hamis aláírások is szerepelnek a dokumentumokon. A károsultak szerint a Tisza párt alapítója előre tudta, hogy ezek a fedezeti szerződések semmit sem érnek, hiszen egy törvénytelen ügylethez kapcsolódnak. 

A budapesti belvárosban "etették be" az embereket

A csalók Budapest egyik legfontosabb pénzügyi irodaházában, a Bankcenterben béreltek irodát, itt fogadták áldozataikat, itt tartottak „beetető” előadásokat. Tanúk állítása szerint ezeken gyakran részt vett Deák Boldizsár is, a csaló célja az volt, hogy megtévesszék áldozataikat, a becsapott embereknek egy listát is összeállítottak a felkínált ingatlanokból, innen választhattak „fedezetet”.

A Metropolt felkereső károsultak több ezer oldalnyi nyomozati vallomást, bírósági ítéletek tucatjait bocsátották a lap rendelkezésére, amiből pontosan kirajzolódik a Tisza párti politikus módszere, a bűnszervezet működése.

A bírósági dokumentumok alapján pedig az látható, hogy a Tisza párt alapítója már egyetlenegy ingatlanon is havi két, két és félmillió forintot kereshetett. A bűnbanda vezetői pedig arra használhatták fel a Deák által felajánlott ingatlanokat, hogy azokra jelzálogjogot jegyeztessenek be a „befektetők” javára, „biztosítékként”. Így győzték meg őket, hogy a befektetésük biztonságban van, aggodalomra semmi ok. 

 Tehát ezekből az információkból az rajzolódik ki, hogy 

a Tisza párt alapítója döntő szerepet játszhatott a megtévesztő hadműveletben.

metropol, magyarpéterpiramisjáték
Jobbra Deák Boldizsár, a Tisza párt alapítója, a pilótajáték jelzálogfelelőse. A tisztelet és a szabadság pártja?
Fotó: Metropol

A Tisza párt vezetője kamu szerződéseket kötött az áldozatokkal

Egy, az ügyhöz kapcsolódó polgári per ítélete rögzíti, hogy Deák Boldizsár ingatlanjaiból prospektus is készült, amiből az átvert „befektetők” kiválaszthatták, melyik ház, ingatlan tulajdonjoga száll rájuk, ha buknának az ügyleten, azonban a lap szerint ez egyetlen esetben sem történt meg, Deák ugyanis minden felkínált ingatlanját megtarthatta, hiszen kamu szerződéseket kötött az áldozatokkal.

Az egyik károsult elmondása szerint Deák Boldizsár heteken át nyomást gyakorolt rá, hogy még több pénzt tegyen bele a piramisjátékba, hiszen a fedezetként felkínált ingatlan nagyon értékes. 

A Tisza párti politikus még a felesége nevén lévő egri családi házukra is jelzálogjogot jegyeztetett be, ezt is bevitte a pilótajátékba kamufedezetként. Aztán miután a bűnszervezet lebukott, könnyedén töröltette a kamu jelzálogot.

A bűnbanda vezérkara részben még börtönben, részben már szabadon költi a pénzt, és persze posztol a Facebookon. Nem tudni, hogy beléptek-e már a Tisza pártba. 

Magyar Péter körül egyre több a gyanús figura

Mint ismert, Magyar Péter környezetében egyre több baloldali figura, elítélt bűnöző és Rolex órát viselő, kigyúrt alvilági figura bukkan fel. Továbbá kiderült, hogy Magyar Péter gazdasági vezetője az az Sájer Mária, aki 

4 évet volt fegyházban 1200 ember meglopásáért, gátlástalan átveréséért, és csak nemrégiben szabadult. 

Ezután pedig Magyar Péter legközelebbi munkatársa lett, nem csupán gazdasági vezető, de ő irányítja a titkárságát is: számlákat kezel, fizeti a beszállítókat, színpadi technikát, testőröket. Érdekes egybeesés, hogy 

Sájer Mária Vogel Evelinnek, Magyar Péter barátnőjének az édesanyja, aki elszólta magát egy kérdés megválaszolása közben, hogy külföldiek is segítenek Magyar Péternek a kampányában. 

magyarpéter
Magyar Péter és barátnője, Vogel Evelin
Fotó: Szollár Zsófi / Index

Sájer Mária éveken át működött közre a piramisjátékban, amelyben 8 milliárd forintot tüntettek el. Feltételezések szerint a hatalmas összeg tisztára mosása ma is zajlik, ezért is figyelemreméltó Sájer Mária felbukkanása Magyar Péter mellett.

A Metropol szerint Magyar Péter jelenlegi anyósjelöltjének bűnszervezete kispénzű nyugdíjasokat is kifoszthatott, miközben mindegyiküknek azt ígérték: „fialtatják” a pénzüket, több kamatot adnak a bankoknál, miközben semmilyen pénzügyi tevékenységet nem végeztek, a beszedett pénzeket elköltötték, elrejtették, illetve a rendszerbe korábban belépők kifizetésére fordították. 

A Metropol szerint Magyar Péter gazdasági vezetője kiemelkedő szerepet játszott a bűnbandában: 

azt hazudta a károsultaknak, hogy a médiába, filmgyártásba fekteti be a pénzt, így fizet majd magasabb hozamot. 

A bírósági ítélet kimondta, hogy volt olyan áldozata is, akit arra beszélt rá, hogy adja el a lakását, hogy a pénzt majd „megforgathassa”.  

A bűnszervezet 10–50 százalék közötti hozamot ígért az átvert áldozatoknak, a megtévesztés kedvéért pedig banki igazolások ezreit is meghamisították, továbbá hamis banklogókat gyártottak - nem egyszer teljesen jogtalan módon az osztrák Oberbank nevét, logóját felhasználva. 

Deák Boldizsár mellett természeten Sájer Mária is bérelt irodát a Bankcenterben.  

A fiktív dokumentumokban az is szerepelt, hogy egy neves bankban több százezer euró készpénz áll fedezetként rendelkezésére, ezzel pedig meg tudták győzni a leendő befektetőket, hogy a pénzüknek van fedezete, aggodalomra semmi ok. Ha pedig a bankigazolások nem bizonyultak elégnek, akkor azzal érveltek, hogy a befektetéseknek ingatlanfedezete is van. Természetesen ebből sem volt semmi sem igaz. Azzal is átverték az áldozataikat, hogy „egy neves bankár révén a nemzetközi üzleti világban fektetik be a nekik átadott összegeket". Megtévesztés céljából Sájer Mária egy weboldalt is fenntartott, ahova kamu fotókat töltött fel magáról, illetve arról, hogy a bűnbanda vezetői külföldön tárgyalnak, „kötnek üzleteket”.

sajermariajudit, Sájer Mária Judit
Magyar Péter anyósjelöltje négy évet ült fegyházban, mert átvert és meglopott idős embereket és másokat is
Fotó: Metropol

Magyar "anyósa" akkor is folytatta az emberek kifosztását, amikor a banda egyes tagjait már letartóztatták

Sájer Mária a bírósági vallomásában elismerte, hogy „nem volt ismeretlen” számára ez a pénzügyi modell, vagyis 

bevallotta, hogy több más piramisjátékban is részt vett. 

Súlyosbító körülményként értékelte a bíróság, hogy Sájer Mária akkor is folytatta az emberek kifosztását, amikor a banda egyes tagjait már letartóztatták. 

Ezért a bíróság a lehető legsúlyosabb büntetés-végrehajtási fokozattal sújtotta, 4 év fegyházat kapott, és még a feltételes szabadságra kerülés lehetőségét is kizárták. Ilyen büntetést csak a legveszélyesebb bűnözők esetében szabnak ki a bíróságok.

Majd ezt követően Magyar Péter mellé szegődött mint gazdasági vezető, és nyilván nem véletlen, hogy a Deák Boldizsár által alapított Tisza Pártot rakták be Magyar Péter alá. 

Sájer és Deák bűntársai mostanáig aktívak hiszen rengeteg képeket megosztanak a közösségi oldalaikon. 

Az elsőrendű vádlott, a piramisjáték főszervezője viszont még ma is fegyházbüntetését tölti.

Az ítélet indoklásában megtalálható, hogy több mint 700 alkalommal beszélt közvetlenül telefonon egymással Magyar anyósa és a főszervező, jellemzően arról, hogy kit, mennyi pénzzel lehetne még „levenni”. 

magyarpéter, vogelevelin, sajermaria
Családi értekezlet. Magyar Péter, az élettársa és a fegyházból nemrég szabadult „anyós”, a titkárságvezető és gazdasági főnök. A bűnbandán ma is 7 milliárd forintot keresnek a hatóságok
Fotó: Metropol


A Magyar Nemzet közölte, az iratokban az is fellelhető, hogy Magyar Péter anyósjelöltje az egyik károsultat azzal vezette meg a piramisjáték összeomlása előtt, hogy ő maga is befektetett az üzletbe, így nem kell aggódnia.

Egy másik sértett pedig arról beszélt, hogy a csalási ügy főkolomposának letartóztatása után a nő volt az, „aki az ügyletek tovább folytatásában aktív módon működött közre“.

Volt persze olyan személy is, akit nem sikerült csőbe húzni, miután az illető jogi képviselője nemcsak a csalás, hanem a pénzmosás gyanújára is figyelmeztette ügyfelét.

A Tűzfalcsoport derítette ki, hogy 

az elkövetők és az általuk úgynevezett „brókerként” foglalkoztatott bűntársaik, mint például Magyar Péter anyósa - többek között - azzal a történettel verték át a károsultakat, hogy befektetéseikből „kikötői hitelt folyósítanak” majd a rotterdami kikötő hajósainak.

A csalók ígérete szerint, a „minden fél számára kölcsönösen előnyös” konstrukció lényege abban állt, hogy a vonatkozó előírások alapján a hajósok csak a kikötői díjak és illetékek megfizetését követően rakodhatnak ki hajóikból, így számukra a gyors ügyintézés és az azonnali fizetés okán praktikus néhány napra, és akár napi több százalékra is hitelt felvenni, amelyet aztán pár nap múlva a bevételeikből haladéktalanul és kamatostul tudnak visszafizetni. 
De Sájer Mária és bűntársai további, a piaci kamatokhoz képest extrém magas hozammal kecsegtető konstrukciókkal is hitegették a befektetőket: ötvenmillió forint felett havi 30, alatta 20 százalékos kamatot ígértek, de akadt olyan konstrukció is, amelyben 50 százalékos hozammal kecsegtettek. Ennek kapcsán érdemes megemlíteni, hogy 2010-ben a banki kamat évi 5-6 százalék körül alakult – tette hozzá a portál. 

A különböző pénzügyi, „befektetői” tranzakciókban egyvalami közös volt: azokról semmiféle hivatalos szerződés nem készült, jelentős részüket ugyanis papírok nélkül, vagy kölcsönügyletként szerepeltették. 

Sájer Mária a rendőrségi kihallgatásán azzal mentegette magát, hogy a pénzügyi tudása erősen hiányos, ő nem  igazán ért az ilyesfajta ügyletekhez. „Nem is tudom pontosan, hogy mi a kölcsön és a befektetés közötti különbség” - vallotta, miközben 

a legnagyobb összeget, 108 millió forintot ő maga csalta ki egy károsultból. 

Volt olyan áldozata is, aki öngyilkos lett, miután rádöbbent, hogy aljas módon kirabolták.

Megpróbáltak külföldre szökni

A Metropol a bírósági ítélet, illetve a vádirat tanulmányozása során megtudta, hogy a bűnbanda tagjai több alkalommal is megpróbáltak külföldre szökni. 

Terveik között az is szerepelt, hogy az EU fővárosában, Brüsszelben rejtőznek el. Egyes utalások szerint jelentős kapcsolataik lehetnek a belga fővárosban.


A Magyar Nemzet információi szerint alvilági figurákkal is üzleteltek. A Buda-Cash- és a Quaestor-botrányhoz hasonlító bűnügy szálai egészen a 2010-es évekig és egy, a celebvilágban is jól ismert nagykátai ikerpárig nyúlnak vissza. F. Attila és ikertestvére, F. László, illetve az általuk létrehozott, Sájer Máriát is a soraikban tudó bűnszervezet megszámlálhatatlan embert vert át. 

Majd kiderült, hogy 

az átvert emberek között van számos celeb és alvilági figura, de az ügy irataiból az is kiderül, hogy egy ismert magyar milliárdos testvére is áldozatul esett a csalássorozatnak. A férfi ugyanis több mint százmillió forintot adott át S. Mária bűntársainak, ám az üzletből nem lett semmi, a bűnözők felszívódtak a pénzzel.

Míg F. Attilát, a bűnszervezet és a piramisjáték-hálózat fejét sajtóinformációk szerint már jövőre kiengedhetik a fegyházból, addig ikertestvére, F. László a négy és fél év börtönbüntetésből való szabadulása után továbbra sem adott lejjebb a luxusból. Legalábbis erről árulkodnak a bűnöző szabadulása utáni, közösségi médiában megosztott képei. Néhány hete közösségi oldalán egy jachtklub előtt pózolt azzal a szöveggel, hogy „üzleti tárgyaláson“.

Vajon milyen üzletbe kezdhetett bele és főleg milyen pénzből az egész országot behálózó piramisjáték-hálózat egyik kulcsembere?

- tette fel a kérdést a Magyar Nemzet. 
Így omlott össze a milliárdos piramisjáték
A Magyar Nemzet kiderítette, hogy abban a büntetőügynek az irataiban, amelynek Magyar Péter bizalmasa, barátnőjének  anyja is a vádlottja volt, megtalálható az a kétségbeesett üzenet is, amelyet az egyik érintett küldött a milliárdos csalássorozat ötletgazdájának.

Kérlek szépen intézd az ügyvédemmel, mert ku…a rég várom, hogy a hitelem rendbe legyen! Válaszolj, kérlek! Őrjöngve hívnak, hogy nem tartjuk a szavunkat

- írta az áldozat. 

Az ominózus üzenetváltás egy hónappal a tizenegy évre ítélt bandavezér, F. Attila őrizetbe vétele előtt történt, amikor már látszott, összeomlóban van a jól felépített és évekig tartó, milliárdokat hozó rendszer. 

A lehallgatott beszélgetésekből és leírt üzenetekből az is kivehető, hogy ebben az időszakban már nemcsak a becsapott ügyfelek, hanem a bűnszervezet tagjai is pánikoltak.

- írták.

„Szia, így ma egy több százmilliós ügyfelet veszítettünk el :-(. Légyszíves hívj! Még ma. Oldd meg kérlek mert így ügyfeleket veszítünk. Puszi” – írta az egyik vádlott F. Attilának. Az üzenet írója később szóba hozta Magyar Péter bizalmasának nevét is, mint aki még mindig „nem rendezte le” az egyik ügyletét. „Mikor lesz? Ez már nagyon kínos nekem. Hoznám a többi ügyfelet, de most kicsit aggódom” – folytatódott az üzenet.

Mindezek mellett volt olyan érintett is, aki lebuktatással fenyegette meg F. Attilát: „3 hónapja bent van 50 (millió – a szerk.) pénzem, amit nem kaptam meg! Eddig türelmes voltam, és korrekt, sőt szinte mindent visszaforgattam. Hoztam egy csomó ügyfelet és ez a hála? Ha ilyen sz…r a helyzet, hogy hozzak új ügyfelet? Ha te ennyire le…rsz engem, akkor én is téged! Nem tartom tovább a hátam linkre és ráduszítok mindenkit! és elhíresztelem, hogy mekkora hazug vagy!”

A„fenyegetőnek” nem kellett beváltania az ígéretét, hiszen F. Attilára és a bűnbanda tagjaira ekkor már régóta „dolgoztak” a rendőrök és pár héttel a legutolsó beszélgetés után bilincs kattant a bandavezér csuklóján.
A dollárcselédek mélyen hallgatnak és mosdatják Magyar Pétert

Megpróbáltuk fellelni azokat a cikkeket, tudósításokat, amelyeket a baloldali sajtó írt Magyar Péter új gazdasági vezetőjének ügyéről, de nem jártunk sikerrel. Ugyanis a 24.hu-n kívül sem a Soros-blog, azaz a 444, sem a volt indexesek Telex nevű blogja, sem a Soros-féle Átlátszó vagy akár más balos oldal sajtómunkásai nem érezték azt, hogy erről az ügyről be kellene számolniuk a nyilvánosságnak. Lapít a személyes hazugságon lebukott Szauer Péter lapja, a hvg is. A 24.hu viszont részletesen beszámol, és elkezdi a szerecsenmosdatást, szerintük ugyanis az aljas kormánymédia le akarja járatni nemcsak Magyar Pétert, hanem leendő anyósát is. 

Magyar Pétert az ügyről hiába próbálják kérdezni, vagy mindent letagad vagy fenyegető hangnembe váltva küldi el a riportereket. A Pesti Srácok munkatársának, Szalai Szilárdnak nyilatkozva az agresszív exférj nemcsak azt tagadta le, hogy barátnője édesanyja úgy lett volna gazdasági vezető pártjában, hogy gazdasági bűncselekmény miatt ült 4 évig fegyházban, de magának a bűncselekménynek a tényét is vitatta. Azzal fenyegetőzött a riporternek, hogy mindenkit feljelentenek, vagy éppen fel fognak jelenteni. 

Lapunk riporterének pedig már egyetlen kérdésre sem válaszolt, helyette inkább tombolva elmenekült. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!