Nőket dolgoztatott prostituáltként egy magyar bűnbanda Németországban

prostituált
Képünk illusztráció !
Vágólapra másolva!
Egy három tagú banda két magyar tagja korábban Németországban dolgozott prostituáltként, azonban mikor haza jöttek Magyarországra, akkor el döntötték, hogy nőket fognak szállítani az előző munkahelyükre. Ezután két nővel is megismerkedettek és elfogadták a két nő ajánlatát, akik azt mondták nekik, hogy rengeteg pénzt keresnek majd prostituáltként. Ez így volt, de a szexért kapott pénzt a nők nem tarthatták meg, elvették tőlük.
Vágólapra másolva!

A banda három tagja közül ketten élettársi kapcsoltban voltak egymással, míg harmadik társuk az egyik közeli nő ismerősük volt. A két nő korábban prostituáltként dolgozott Németországban.

2019. február 23-án a pár Berettyóújfaluban megismerkedett egy nővel, akiről megtudták, hogy anyagi gondjai vannak, ezért rávették arra, hogy menjen velük Mezősasra. Ott felajánlották neki, hogy segítenek rajta. 

Elmondták a nőnek, Németországban prostituáltként sok pénzt tud keresni, ami megoldhatja az anyagi gondjait. A nő a munkát elvállata.

Mikor a pár Mezősason volt, akkor megismerkedett a harmadik társukkal, egy nővel, akinek kiterjedt kapcsolatrendszere volt egy német városban, ahol prostituáltként dolgozott. Ezért a nő, nem sokkal később, a nő megállapodott na másik nővel, akit a pár Berettyóújfaluban ismert meg, hogyha Németországban fog dolgozni, akkor azonnal tud neki lakást szerezni. A külföldön dolgozó azt is elmondta a másik nőnek, hogy a szexért kapott pénzt megtartatja, de a lakhatásért fizetnie kell a bérleti díjat.

prostituált
Képünk illusztráció !
Fotó: Shutterstock

2019. február 25-én a három tagú banda, valamint a másik nő Németországba utaztak, ahol az ott dolgozó prostituált, egy napra kibérelt egy lakást, ahol a velük utazó nőről fotókat készített, amiket feltöltött az internetre . A hirdetésre jelentkező férfiakkal ő egyezett meg és ő is vette át tőlük a pénzt.

A mezősasi nő csaknem hat napon keresztül dolgozott prostituáltként, amivel közel 1800 eurót keresett, azonban a pénzt sosem kapta meg, ugyanis azt a pár férfi tagja és lakást bérlő nő elosztotta egymás között.

Az ügyészség a banda mindhárom tagja ellen társtettesként, folytatólagosan megvesztéssel, üzletszerűen elkövetett emberkereskedelemmel vádolja. A lakást bérlő nőnek pedig azért is felenie kell, mert a lakásban fogadta a kuncsaftokat. Az ügyészség azt javasolja, amennyiben mindhárman lemondanak a tárgyalás jogáról és beismerik a bűnösségüket, akkor a bíróság mindegyiküket 2 év börtönbüntetésre ítélje, aminek a végrehajtását 3 évre függessze fel.

Egy másik banda is Németországba vitt ki lányokat, hogy ott prostituáltként dolgozzanak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!