Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Szijjártó Péter: El a kezekkel a magyaroktól, itt nem lesz sorozás!

SzijjártóPéter
Vágólapra másolva!
A külgazdasági és külügyminiszter a brüsszeli sajtótájékoztatóján világossá tette, hogy ez nem a mi háborúnk, ehhez a háborúhoz nekünk semmi közünk, így nem is akarnak látni magyar embereket az orosz-ukrán háború frontvonalában.
Vágólapra másolva!

A külügyminiszter szerint jelenleg az a helyzet, hogy a háborúban egyre elviselhetetlenebb emberveszteségeket szenvednek el az ukránok.

Lassan már nem az a kérdés, hogy küldenek-e fegyvereket az európaiak meg az amerikaiak, hanem az a kérdés, hogy lesz-e ember, lesz-e ukrán katona, aki ezeket kezelni fogja, vagy kezelni tudja

- mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy az ukrán emberek menekülni próbálnak Ukrajnából, mert nem akarnak elmenni a frontra.

Közölte, hogy már az európai, köztük a magyar fiatalokat is be akarják sorozni a háborúba. A külügyminiszter szerint ehhez azt az érvet fogják felhasználni, miszerint 

a földrajzi közelségből kell küldeni először a katonákat.

Világossá tette, hogy ez nem a mi háborúnk, ehhez a háborúhoz nekünk semmi közünk, így nem is akarnak látni magyar embereket az orosz-ukrán háború frontvonalában. 

El a kezeket a magyar fiataloktól!

 - mondta. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről