Albánia
21:002024. június 24.
Spanyolország
Horvátország
21:002024. június 24.
Olaszország

Verőcei hajóbaleset: megszólalt az egyik áldozat édesanyja

Vágólapra másolva!
A gyászoló nő a rendőrség Facebook oldalán írt.
Vágólapra másolva!

„Köszönjük a keresést, sajnos az én gyermekem volt az egyik áldozat, akit megtaláltak” – írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalára a tragédiában érintett család, B. Boglárka édesanyja. A gyászoló nő a BRFK azon bejegyzése alá írt, ahol a rendőrség arról tájékoztatott, a motorcsónak kiemelése megtörtént, ám a baleset részleteinek feltárásához még időre van szükség - írja a Magyar Nemzet.

Ahogy arról az Origo korábban beszámolt, két hajó ütközött össze szombaton éjjel Verőcénél. A balesetben ketten meghaltak, és többen eltűntek. A bázeli illetőségű Ms. Heidelberg ezután továbbment, annak kapitánya feltehetőleg észre sem vette a balesetet. 

A hajót végül Komáromnál állították meg, ahol a rendőrség és a szakértők alaposan megvizsgálták. 

A rendőrség korábban a hajóbalesetről azt közölte, a szállodahajónak ütköző motorcsónakban nyolcan utaztak, közülük egy férfi kijutott a partra, két embernek a holttestét találták meg, öt embert jelenleg is keresnek.

A legutolsó sajtóértesülések szerint a szállodahajó kapitányát a rendőrség őrizetbe vette és gyanúsítottként hallgatta ki halált eredményező segítségnyújtás elmulasztása miatt.

A rendőrök továbbra is vizsgálják a verőcei baleset körülményeit. Eddig 25 tanút hallgattak ki, köztük a szállodahajó személyzetének tagjait, az utasokat, és külső tanúkat is. A motorcsónak eltűnt utasai után pedig továbbra is folytatják a kutatást.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről