Drámai részletek: megszólalt a verőcei hajóbalestben meghalt menyasszony édesanyja - videó

Vágólapra másolva!
A Hír-tv Radar című műsorának stábja utolérte a verőcei tragédia egyik áldozatának, Berki Boglárkának az édesanyját. A nő ma reggel azonosította gyermekét, akit a Megyeri-híd lábánál találtak meg.
Vágólapra másolva!

A 20 éves lány kezét a tragédia előtt mindössze fél órával kérte meg fiatal barátja, akit a rendőrség továbbra is keres. Megrázó történet következik.

Ahogy láttuk, meg ahogy a patológus ott elmondta, hogy már abban a pillanatban tarkósérülésszerű dolgot szenvedett, amitől abban a pillanatban, vagy azért halt meg, mert tartós sérülést szenvedett, vagy pedig azért, mert szörnyethalt. Az arca ugyanolyan, mint volt, nagyon szép, gyönyörű, mint a baba, mintha csak aludna

 - így kezdte a Hír TV stábjának adott interjúját Berki-Kiszel Melinda, aki a verőcei motorcsónak-tragédia előtt még beszélt lányával.

"Akkor este, amikor elindultak bulizni, 19.37-kor beszéltem vele, még küldött nekem egy videót, meg egy képet, az utolsó képüket a vőlegényéről, mert én utólag tudtam meg, átküldtek egy Instagram képet, hogy 18 perccel a hajóbaleset előtt kitett egy képet, hogy megkérte a Marcell, Varga Marcell a kezét, aki ugye az osztálytársa is volt egyben, neki meg évfolyamtársa."

A háromgyermekes anyuka 10 éves kislányától tudta meg, hogy nővére eltűnt, akinek holtestét végül hétfőn találták meg a Megyeri-híd lábánál.

Az édesanya éretlenül áll a tragédia előtt. Elmondása szerint Boglárka és barátai mindig megbízhatóak voltak. A 19 éves lány most fejezte be középiskolai tanulmányait, és szeptembertől kezdte volna az egyetemet.

"Úgy vigyáztak egymásra, minthogyha igazi testvérek lennének, imádtam őket, egyszerűen mindegyikükért sír a szívem, mindegyikükért"

- tette hozzá. 

A gyászoló anyuka feltételezései szerint a szállodahajó kapitánya aludhatott, ez okozhatta a balesetet.

"Akkor is, ha egy fának, vagy egy uszadéknak ütközünk neki, vannak radarjaink, és azon látjuk, hogy minek ütköztünk neki. Ő itt keményen elmulasztotta a segítségnyújtást. Lehet, hogy akkor sem maradtak volna életben a gyerekeink, de lehet, hogy akik nincsenek meg és a vízbe fúltak, lehet, hogy őket még ki tudta volna a kapitánynak a legénysége menteni. Szóval én nagyon szeretném, ha megtalálnák a bűnöst. Tudom, hogy a gyermekemet ezzel nem fogják visszahozni, nem vigasztal, de igenis büntessék meg a bűnöst és kerüljön oda, ahol van a helye neki"

- jelentette ki Berki-Kiszel Melinda.

Újabb megdöbbentő részleteket olvashatnak a hajóbalesetről.

A teljes interjú: 


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!