Így vezessünk a kánikulában, hogy ne történjen baj

Vágólapra másolva!
A héten bőven 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet, ami rengeteg embert rosszul érint. A kánikula a vezetést is megnehezíti, ezért sokkal több baleset történik az utakon, mert a legtöbben nem védekeznek megfelelően az ellen, hogy ne legyenek rosszul vezetés közben. Az Origo ezért megkeresett egy vezetéstechnikai szakértőt, aki elárulta, mit kell tenni, hogy biztonságosan vezessünk a nyár legmelegebb napjain.
Vágólapra másolva!

A hét szinte minden napján tombol itthon a hőség, ami még a rutinos sofőröket is kihívás elé állítja, ugyanis ilyenkor az emberek sokkal ingerlékenyebbek és feszültebbek. Ráadásul a koncentráció ideje is csökken, ami miatt lassabban reagál az ember bizonyos helyzetekre. Ezzel kapcsolatban az Origo megkereste Lovas Károly vezetéstechnikai szakértőt, aki azt is megosztotta, hogyan tudunk hatékonyan védekezni, hogy a hőségben ne legyünk rosszul vezetés közben.

A szakértő elmondta, hogy a nagy melegben az ember könnyen el tud bódulni, ami a vezetésre nézve azt jelenti, hogy nagy mértékben romlik a reakcióidő.

Ez azért veszélyes, mert a váratlan helyzetekre sokkal lassabban reagálnak a sofőrök. Ilyen például, ha egy másik autós bevág elénk.

Lovas Károly azonban hozzátette, az ilyen helyzeteknél az is kiderül, ki mennyire rutinos sofőr.

Azonban a szakértő szerint jó hír, hogy ma már a legtöbb autóban van klíma, ami gyorsan le tudja hűteni a felforrósodott kocsi belsejét, de fontos, hogy azt csak akkor használjuk, ha meg vagyunk győződve arról, hogy ki van tisztítva, ugyanis a koszos légkondi súlyos betegségeket okozhat.

autó klíma, vezetés, hőség
A kép illusztráció!
Fotó:  dpa Picture-Alliance/AFP/Rolf Vennenbernd

Ha pedig olyan autónk van, amiben nincs klíma, akkor az ablakok lehúzásával csináljunk huzatot a kocsiban.

A hátsó ablakokat húzzuk le, ne az elsőket, mert a menetszél miatt kialakult huzat akkor nem közvetlen a sofőr szemét éri, ami erős szélben könnyen meg tud fázni.

- mondta Lovas Károly.

A szakértő arra is kitért, hogy vízzel is készüljünk, ha autóba ülünk.

Azt gondolnánk, hogy csak akkor kell vizet inni, ha gyalogol az ember, de ez nem igaz. Ugyanis a kiszáradás tünetei akkor is tudnak jelentkezni, mikor 30-35 fokban araszolunk a városban, ahol ráadásul még menetszél sincs. 

- figyelmeztetett a szakember.

A vízhiány miatt rossz közérzet is előfordulhat, sőt, érzékszervi tompulás is jelentkezhet, de az sem kizárt, hogy egyes emberek sokkal agresszívabbá vállnak vezetés közben. Tehát rengeteg olyan kockázati tényező jöhet elő, ami rontja a biztonságos vezetést vagy a reakcióidőt.

Azoknak a sofőröknek, akik egész nap úton vannak, azt javasolja Lovas Károly, hogyha olyan munkát végeznek, ahol

többször ki és be kell szállni a kocsiba, azok csak a kinti hőmérséklethez közeli fokon használják a klímát, ugyanis ha a 25 fokos autóból többször kiszállnak a 39 fokba, akkor megfázhatnak, de akár komolyabb tüdőbetegségeket is elkaphatnak.

A szakértő hozzátette, hogy ha úgy dönt valaki, hogy autóval megy nyaralni és ehhez több száz kilométert kell vezetnie a hőségben, akkor legalább egy liter víz legyen nála, és különösen figyeljen arra, hogy a telefonját feltöltve vigye magával, ugyanis útközben a nagy meleg miatt bármilyen váratlan esemény történhet az autóval, amiért segítséget kell hívni. 

Lovas Károly arra is kitért, hogy az erős UV sugárzás miatt napszemüveget is vegyünk fel a vezetéshez, ha lehetséges akkor pedig UV-szűrőset használjunk. 

vezetés , hőség, napszemüveg
A kép illusztráció!
Fotó:  Shutterstock

Arról is kérdeztük a vezetéstechnikai szakértőt, hogy milyen abroncsot tegyünk fel az autónk kerekeire. A közvéleményt évek óta megosztja az, hogy a négy évszakos vagy a nyári gumi a jobb megoldás. Lovas Károly elmondta, hogyha itthon használjuk az autót, akkor megfelelő egy négy évszakos gumi, ugyanis itthon egyre enyhébbek a téli hónapok. Azonban, ha külföldi utazást tervezzünk, akkor mindenképpen érdemes tél és nyári gumit használni az adott évszakokban. 

Ha valaki itthon, belföldön használja az autót, amivel nem megy túl messze, akkor nyáron egy jó négy évszakossal bőven el van, sőt ősszel és tavasszal is, télen akár nagyobb hóban is lehet vele közlekedni.

- magyarázta a szakértő.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!