A teljesen szétesett Karácsony Gergely bohócot csinált magából az ATV stúdiójában

Vágólapra másolva!
Teljesen összezavarodott Karácsony Gergely az ATV stúdiójában, amikor az Egyenes beszéd című műsorban megint megcáfolta saját magát. Míg korábban - és először az interjú közben is - azt állította, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium nem tett ajánlatot az agglomerációs járatok közös működtetésére, később elismerte, hogy mégis tett - majd előállt azzal, hogy valójában mégse. A végén láthatóan már Karácsony sem értette, mit mond. Arra a kérdésre pedig, hogy most mit tesz majd, lefagyott, és hirtelen nem tudott válaszolni.
Vágólapra másolva!

A levélből kiderül, hogy az ÉKM a már négy éve változatlan 7,4 milliárd forint helyett 8,6 milliárd forintért, a főváros költségvetésének töredékéért vállalta volna az agglomerációs járatok Budapesten belüli működtetését, de ezt Walter Katalin és Draskovics (vagyis Karácsony és Gyurcsány) elutasította.

Karácsony egész nap azzal próbálkozott, hogy hazugságnak állítsa be a cikket, de ehelyett saját magát cáfolta meg többször is. Először egy Facebook-bejegyzésben azt állította, hogy a minisztérium ajánlata nem a további működtetésre vonatkozott, hanem a 2022-es elszámolásra, de a Karácsony által leírt számok nem egyeztek a Walter Katalin által leírt számokkal, így hamar kiderült, hogy a főpolgármester nem mond igazat.

Este az Egyenes beszédben Karácsony újabb verzióval állt elő. Először is a következő párbeszéd hangzott el:

  • Riporter: Először is, van akkor ilyen levél az államtól?
  • Karácsony Gergely: Nincs!

Majd fél perccel később a főpolgármester elmondta, mi szerepel a szerinte nem is létező levélben.

  • Karácsony Gergely: "A kormány azt mondta: kössük meg újra ezt az agglomerációs megállapodást egy megemelt összeggel (...) és egyébként, bár szerepel a költségvetési törvényben a főváros 2023-as 12 milliárdos normatív támogatása, ezt nem kívánják odaadni. Ennyi!"

Később újabb váratlan fordulatként még előállt azzal is, hogy amúgy ha kifizetnék a pénzt a közös működtetésért, akkor sem lenne közös működtetés, vagyis Budapest-bérlet. Ez az állítás azonban - azon túl, hogy teljes képtelenség -, szemben áll Walter Katalin levelével, amelyet másolatban közölt az Index.

Hogy teljes legyen a káosz Karácsony fejében: a főpolgármester az interjú közben azzal állt elő, hogy valójában az állam fel sem mondta a Budapest-bérletet.

Tehát Karácsony Gergely állítása: az állam fel sem mondta a Budapest-bérletet, amit mégis felmondott, de többet kér érte.

Itt tart most a teljesen szétesett főpolgármester.

Frissítés, 22.05:

Néhány jellemző kommentár az ATV videója alól a többségében nyilvánvalóan baloldali nézőktől:

Még mindig nem értem, hogy lehet 10 percet beszélni úgy, hogy semmi tényt nem közöl. Sablon szöveg, el akarják venni a pénzt. Szerintem ő is csak ennyit fog fel belőle....

Megint nem egyeztettél, hogy mit gondolsz!

Ez kínos volt. Utolsó vergődéseid KariGeri, mész a levesbe. Vitezyre van szüksèg, nem egy ilyen büfészakosra.

Miért nem tárgyalni van? Az ATV-nél bullshittolni, az megy!

Hogy is volt az, amikor Karó Gerit 2022-ben elütötte a villamos: akkor ki hazudott?