Több pénzt az embereknek! - parlament percről percre

Események

Vágólapra másolva!
Rezsicsökkentés és devizahitel - jegyezzék meg ezt a két szót. Ezek lesznek ugyanis azok a témák, amelyek meg fogják határozni az őszi politikai szezont. Legalábbis ezt szeretné a kormány, és Orbán Viktor is erre a két témára hegyezte ki a beszédét. Az MSZP kereste a hangját, a Jobbik pedig a "Több pénzt az embereknek!" üzenetét csomagolta újra és újra a parlament hétfői ülésén. Martonyi Jánost Novák Előd ügynöközte le, Orbán pedig megint megígérte a Nemzeti Emlékezet bizottságát. Itt a parlament szezonnyitó ülése percről percre!
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül46 bejegyzés
14:55
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán napirend előtt

Itt is van a friss, ropogós lista a napirend előtti felszólalásokról. Elsőként Orbán Viktor fog szólni az Országgyűlés őszi feladatairól, majd erre minden bizonnyal reagálnak a pártok frakcióvezetői is. Orbán után Szijjártó Péter fog kampánybeszédet tartani, felszólalásának címe Új beruházások, új munkahelyek. Ezután Semjén Zsolt fog beszélni a határon túli magyarok helyzetéről, Balczó Zoltán az IMF-hitel visszafizetéséről. Régi-új LMP-s frakcióvezetőként Schiffer András is fel fog szólalni napirend előtt. Felszólalásának címe költői: Unokák nélküli ország. Végül az MSZP-s Józsa István a romos gazdaságról fog beszélni.

14:58
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

A PM kivonul

A Párbeszéd Magyarországért képviselőcsoportja nem támogatja azt, hogy Karas Monika legyen a Médiatanács vezetője, ezért kivonulnak a választásról. Szerintük ő csak egy báb, aki a Simicska-Nyerges birodalomnál és Csurka lapjánál dolgozott. Karácsony Gergő, aki a sajtótájékoztatót tartotta egy marionettbábut is feltartott, hogy ezzel demonstrálják Karas önállóságát. (Hamarosan lesz képünk a performanszról.)

15:03
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Keződik a kampány

Dull Szabolcs írt egy összefoglalót a szezonnyitó parlamenti ülés elé. Ezt itt olvashatják el.

15:04
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Mindenki Orbánt várja

Már minden miniszter és államtitkár a helyén. Beszélgetnek, a laptopjaikat nyomogatják, érződik, hogy beindul a politikai szezon. A frakciókból is majdnem minden képviselő bent ül.

15:06
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Fülledtség van

Legalábbis V. Németh Zsolt fideszes képviselőn ez látszik, ugyanis mappájával legyezte magát az előbb.

15:10
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Orbánhoz ment

Mikor Orbán Viktor beesett az ülésterembe, Gyurcsány Ferenc odament Orbán Viktorhoz, de nem láttuk pontosan mit csinált, mert a parlamenti sajtószobában látható közvetítés pont nem azt mutatta.

15:15
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán: Erős nyarunk volt

Orbán a középen levő emelvényről beszél. Lassan, kicsit fáradtan beszél, lehet, hogy erősre sikeredett a felcsúti lagzi. "Mozgalmas időszak volt, erős nyarunk volt" - kezdte felszólalását, majd az IMF-hitel visszafizetéséről beszél. Szerinte erre csak olyan országok képesek, amelyekben fegyelmezett a költségvetés, stabil a kormány és egységesek, összetartanak az emberek. Orbán a szokásos érvelést használja, szembeállította saját kormányának politikáját a megszorításokkal, majd jó gazdasági mutatókat sorol: nőtt a foglalkoztatottak száma, kevesebb a munkanélküli.

15:22
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Vállaljuk a konfliktusokat

Orbán a béremelésekről is beszél, amelyek szerinte megalapozottak, mert ezek mögött növekedés és reális gazdasági növekedés van. 2 százalékos növekedéssel számol a kormány - mondja a miniszterelnök, aki szerint eddig a múlt hibáit kellett leküzdeni, de ebben derekasan helytálltunk. "Semmi okunk sincs az elbizakodottságra" - mondta Orbán, és megköszönte mindenkinek, aki tett azért, hogy ilyen állapotba került az ország. "Vállaljuk a konfliktusokat, ragaszkodjunk a saját gondolkodásunkhoz, logikánkhoz, terveinkhez" - mondta Orbán a jövőről, és két ügyről kiemelten is beszél.

15:27
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Rezsi, rezsi, rezsi

Az egyik a rezsicsökkentés, amelyről Orbán a szokásos panelekben beszél. A külföld csinálta a magas árakat, függőségben voltunk, de most sikerült kivívnunk a szabadságunkat. "Kemény harc volt, mert komoly érdeksérelmeket okoztunk" - mondta a miniszterelnök, aki megköszönte a rezsicsökkentést aláíróknak, hogy aláírták az íveket. A miniszterelnök ezután a parlamentben is bejelentette a 11,1 százalékos rezsicsökkentést.

15:33
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Nemzeti ügy a devizahitelesek megmentése

A másik kiemelt téma a devizahitelek problémája. Orbán itt is a szokásos paneleket puffogtatja. A bankok becsapták az embereket, a bankok olyan üzletet kötöttek, ami csak nekik jelent profitot. "A bankoknak erkölcsi kötelessége módosítani a szerződéseket az ügyfelek javára" - mondta a miniszterelnök, aki felszólította a bankokat, hogy november 1-jéig oldják meg a problémát, mert ha nem, akkor a kormány lépni fog. Orbán elismerte, hogy felelőssége van az ügyfeleknek és az államnak is, de a bankoknak van a legnagyobb felelőssége. "A rezsicsökkentés és a devizahitelek miatt további bírálatokra számítunk" - mondta a miniszterelnök, aki sok újdonságra sem számít ettől a küzdelemtől. Orbán beszéde végén arra kérte a pártokat, hogy támogassák ebben a harcban a kormányt.

15:37
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Schiffer: Ez egy abszurd színjáték

"Az az érzésünk, hogy egy abszurd színjátéknak vagyunk a szereplői" - kezdte felszólalását Schiffer, aki szerint nem az ország, csak az oligarchák teljesítenek jobban. Az LMP frakcióvezetője ezután a különböző gazdasági adatokról beszél. Szerinte a foglalkoztatottsági adatokat a közmunkások adataival kozmetikázták, miközben a privát szférában 5000 fővel csökkent a foglalkoztatottak száma. Schiffer a magyarok elvándorlását is szóba hozza, aminek szerinte az az egyik oka, hogy rekordokat dönt az ifjúsági munkanélküliség. A következő téma a megtakarítások és a beruházási ráta alacsony mértéke. "Magyarország ma nem teljesít jól, kevesek jártak csak jól" - zárta felszólalását Schiffer.
15:40
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Schiffer magyaráz - kép

Fotó: Hajdú D. András - Origo

15:43
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Mesterházy: Önök a gazdagok kormánya

"Ez a beszéd az ötvenes, hatvanas évek pártkongresszusainak hangulatát idézi" - kezdte felszólalását Mesterházy Attila, aki szerint Magyarország a négymillió szegény országa, miközben Simicska Lajos és a Mészáros és Mészáros Kft. jól jár. Az MSZP elnöke azt mondta, hogy a rezsicsökkentést azért támogatják, mert ezzel legalább visszaadja a kormány azt, amit eddig elvett tőlük. Mesterházy viszont azt is elmondta, hogy a rezsicsökkentést differenciálni kéne, mert a gazdagoknak nem kéne adni, ráadásul "a kormány a banki különadók miatt amit adott, el is veszi gyorsan". "Azt az idióta gazdaságpolitikát abba kéne hagyni" - mondta Mesterházy a devizahitelesek problémájának megoldására, aki belengetett még néhány javaslatot, köztük az óvodaépítési programot. "Önök a gazdagok kormánya" - zárta felszólalását az MSZP elnöke.
15:45
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Mesterházy lendületben - kép

Fotó: Hajdú D. András - Origo

15:49
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Utasítás - kép

Amíg a miniszterelnök nincs az ülésteremben, nem lehet elkezdeni az ülést (napirend előtti felszólalás) - áll a post-iten, amely a házelnöki pulpitus egyik telefonján van.

Fotó: Hajdú D. András - Origo

15:50
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Harach dicsér

A KDNP részéről Harrach Péter frakcióvezető reagált, aki Orbán dicsérete mellett bedobott még néhány KDNP-s issue-t: családi csődvédelem, családi adózás kiterjesztése.

15:51
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Harrach beszél - kép

Fotó: Hajdú D. András - Origo

15:53
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Vona: 30 százalékos rezsicsökkentés legyen

Vona Gábor is belevág a kampányba. Egyenesen a közepébe. Felszólalását úgy lehetne összefoglalni: TÖBB PÉNZT AZ EMBEREKNEK! A Jobbik elnöke azt szeretné, hogy 30 százalékos rezsicsökkentés legyen, kapjanak támogatást a tűzifával fűtők is, és csökkentsék az élelmiszerek áfáját. Vona Gábor a devizahitelesekről is beszél, aki szerint a bankok nem fognak erkölcsi belátás alapján változtatni a politikájukon, majd a kormányt arra kéri, hogy ha van javaslatuk, akkor csinálják meg azokat.

15:55
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Vona ígér - kép

Fotó: Hajdú D. András - Origo

15:58
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Új szövegpanelt használt Rogán!

Rogán felszólalásában nem sok újdonság volt: az MSZP rossz, a Fidesz jó. Az egyetlen újdonság az volt, hogy a "Gyurcsány-Bajnai-kormányok" helyett átvette a "szocialista-bajnaista-gyurcsányista képviselők" szókapcsolat a negatív főhős jelzőjét.

16:02
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán: Senki sem ferencjóskázott!

"Arra kérem az MSZP-s képviselőket, hogy erkölcsi kérdésekben ne oktassanak ki bennünket!" - kezdte viszontválaszát Orbán, majd az őszödi beszédből idézi a klasszikus mondatokat. "Végighazudtuk az elmúlt négy évet, hazudtunk reggel, délben, meg este". Orbán szerint az MSZP-frakcióvezetője is "benne volt ebben". "Ezen az oldalon ferencjóskás hangütésben senki sem beszélt" - mondta Orbán, aki szerint a fideszes képviselők egyenesen és őszintén beszéltek a gondokról. "Ne becsüljék le a magyar emberek munkáját, mert ami jó dolog történt ebben az országban, az a magyar embereknek köszönhető" - reagált az ellenzéki kritikákra."Mi nem rezsitámogatást adunk, mi a rezsi árát csökkentjük" - mondta Orbán, aki szerint ez egy kommunista felfogás, mert ez szembeállítja az társadalmi csoportokat, szemben a kormány politikájával, ami "nemzeti politika és érdekegyeztető politika".
16:10
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán hallgat - kép

Fotó: Hajdú D. András - Origo

16:15
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Minden jó

Sajnos technikai okok miatt nem tudtuk annyira figyelmesen követni Szijjártó Péter külgazdasági és Semjén Zsolt kettős állampolgárságról szóló előadását. A lényeg az, hogy a kormány ezeken a területeken nagyon jól muzsikál, és minden jó.

16:29
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Balczó a gazdaságról

Balczó Zoltán a Jobbikból gazdasági kérdésekben támadja a kormányt. "A gazdaság nem teljesít jól, ez van a köznevelési törvény indoklásában is" - mondta Balczó, aki szerint a közmunka statisztikai beszámítása több okból is félrevezető. "Stratégiai megállapodást ne csak a multicégekkel kössenek, hanem a magyar kkv-kal is" - zárta kicsit csapongó felszólalását Balczó. Balczónak a kormány részéről Cséfalvay Zoltán reagál, aki számokat sorol, és az alapvető közgazdasági összefüggéseket próbálja elmagyarázni.

16:42
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Schiffer: 335 ezren dolgoznak külföldön

Schiffer András napirend előtti felszólalásában az elvándorló fiatalokról beszél. 335 ezren dolgoznak már külföldön - mondta. Szerinte a felsőoktatásból a Bajnai- és az Orbán-kormányok 80 milliárd forintot vettek ki, és Schiffer a vidéki felsőoktatásért is aggódóan szólt. "A kilátástalanság és az embertelen viszonyok üldözik el a fiatalokat" - mondta Schiffer, aki szerint ez azért van, mert "ugyanaz a politikai elit váltott műszakban éli fel az ország tartalékait". Az LMP frakcióvezetője ezután az LMP programpontjait sorolja: helyi gazdaság, képzett munkaerő stb.

16:44
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Kiderült, mit mondott Gyurcsány Orbánnak

Cséfalvay Zoltán reagálása alatt került ki Gyurcsány Ferenc Facebook-oldalára, hogy mit mondott Orbánnak az ülés kezdete előtt. "Nézze meg, Elnök úr, hogyan tette tönkre Ön, rokonai és barátai tisztességes emberek életét. Nézze meg ezt a filmet és szégyellje magát. És ne merjen a nyilatkozatot névvel-arccal vállaló megnyomorított emberekhez hozzányúlni! (A filmet nemsokára Facebook-oldalamon nyilvánosságra hozzuk.)" - írta Gyurcsány.

16:45
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Gyurcsány pötyög - kép

Fotó: Hajdú D. András - Origo

16:48
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán nem egyenlő az országgal

"Orbán Viktor szereti magát azonosítani az országgal, különösen akkor, amikor kritikát kap" - kezdte felszólalását az MSZP-s Józsa István, aki azt ajánlja a kormánynak, hogy jobban tenné, ha megfogadná a tanácsokat erre a rövid időre, amíg még kormányozni fog. Józsa ezután a rossz gazdasági adatokat sorolja. "A Fidesz gazdaságpolitikájának eredményeként leálltak a beruházások" - mondta Józsa, aki a magánnyugdíjpénztárak államosításáról is beszélt. "Gyökeres változásokra van szükség, amire Orbán Viktor alkalmatlan" - zárta felszólalását Józsa, de még megemlítette, hogy jó lenne, ha az utak nem csak akkor újulnának meg, amikor a pártvezető lányának esküvője van.

17:03
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Ügyrendi kérdések

Lezsák Sándor most éppen ügyrendi kérdésekről szavaztatja az Országgyűlést.

17:05
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Majdnem telt ház - kép

Fotó: Hajdú D. András - Origo

17:29
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Három interpelláció

Az interpellációkba is beleszólt a technika ördöge, ezért nem tudtuk közvetíteni az első három interpellációt. Nemény András a kormány gazdaságpolitikáját ostorozta, a jobbikos Magyar Zoltán földügyben kérdezte Budai Gyulát, míg az LMP-s Osztolykán Ágnes az egész napos iskolát ekézte. Természetesen a parlament mindhárom kormányzati választ elfogadta.

17:33
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Rezsis öniterpelláció

"A kormány példátlan intézkedéssorozattal kezdett hozzá a magas rezsiköltségek csökkentéséhez" - kezdődött Németh Szilárd rezsicsökkentési főnök interpellációja, majd meghallgathattunk egy többperces rezsicsökkentési kronológiát. "Hogyan értékeli a kormány az eddig megtett, rezsicsökkentéssel kapcsolatos intézkedéseket?" - szólt a kemény kérdés Fónagy Jánoshoz. Az államtitkár válaszát olvasónk fantáziájára bízzuk.

17:47
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Káosz a pénztárgépek körül

Az MSZP-s Tóth Csaba az online pénztárgépekről interpellál. Felszólalásában az ezzel kapcsolatos szabályozási káoszról beszél. Cséfalvay Zoltán a szabályozásban próbál rendet tenni, de valószínűleg az, aki nem mélyedt bele a pénztárgépek világába - köztük én sem - az nem tudja, hogy miről van szó. Az államtitkár mindenesetre azt mondja, hogy elegendő volt az átállásra adott felkészülési idő. A képviselő nem fogadta el az államtitkár válaszát, mert szerinte ez az egész átállás csak a feketegazdaságnak kedvez. A képviselővel ellentétben a parlament elfogadta a választ.

17:57
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Drága a rendőrségi autók karbantartása?

A jobbikos Staudt Gábor a rendőrségi járművek karbantartására kiírt milliárdos közbeszerzéséről beszél. Szerinte homályos az egész közbeszerzés, és furcsán magas a karbantartás költsége. A BM-részéről Kontrát Károly reagál. A rendőrség korábban lízingelte a kocsikat, de ez drága volt, így a saját autókat karban kell tartani - mondta az államtitkár, aki ezután az autóbeszerzés és a karbantartás költségeinek részleteiről beszélt. Staudt szerint túl szűkre vannak szabva a pályázati kritériumok, ami elfogadhatatlan. A parlament elfogadta a választ.

18:05
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Újabb öninterpelláció

A KDNP-s Tarnai Richárd, aki a Pest megyei kormánymegbízott, a következő interpellációval fordult a közigazgatási és igazságügyi minisztériumhoz: kisegítették-e a közigazgatási reformok Magyarországot a súlyosan versenyképtelen helyzetből? Ugye elnézik nekünk az olvasók, hogy ezt az interpellációt nem közvetítjük?

18:10
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán a pápai húsgyárról

Máris az azonnali kérdések jönnek. Gőgös Zoltán az első, aki a pápai húsiparról kérdezi Orbán Viktort. Szerinte a kormány elengedte a gyár kezét, ezért az MSZP-s képviselő azt szeretné tudni, hogy mit tesz a kormány a gyár megmentéséért. Orbán Viktor nem szeretne előreszaladni, de szeretné életben tartani a gyárat. "A helyzet nem könnyű, kis túlzással zűrösnek is mondható, mert letartóztatások és házkutatások is voltak" - mondta Orbán, aki szívesen veszi Gőgös tanácsait. Gőgös viszontválaszában a gazdasági környezetet okolja a cég rossz helyzetéért, és azt javasolja, hogy az MNV vegye meg a céget. "Nem érzi arcátlannak azt, amit mond?" - reagált rendkívül indulatosan Orbán, aki elmondta, hogy "a pápaiak számíthatnak a kormányra, de Ön nem".

18:12
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Indulatos Gőgös Zoltán

Fotó: Hajdú D. András - Origo

18:22
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán a demográfiai helyzetről

Z. Kárpát Dániel a szerinte rossz demográfia helyzetről és a kivándorlásról kérdezi Orbánt. A miniszterelnök szerint ez a legfontosabb kérdés lesz az elkövetkezendő évtizedekben. "A helyzet rendkívül nehéz" - mondta Orbán, aki szerint a külföldi elvándorlás kérdése a könnyebb, mert azzal annyit kell tenni, hogy "vonzó országgá tegyük Magyarországot". A nehezebb kérdés Orbán szerint a gyerekszületések száma, amiért dolgoznak a gyed extrán és a kiskeresetűek családi adókedvezményén. Z. Kárpát szerint viszont az alapvető élelmiszerek és a gyerekneveléshez szükséges eszközök áfáját kellene csökkenteni.

18:25
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

A tablet és a Fidesz

Fotó: Hajdú D. András - Origo

18:28
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán vs. Vágó Gábor

A következő azonnali kérdést Vágó Gábor szegezi Orbánnak. Szerinte a versenyképességi rangsorban 15 helyet csúsztunk vissza, aminek az az oka, hogy túlzott bürokrácia, óriási korrupció, kevesebben dolgoznak a privát szférában stb. Orbán szerint is magasak az adók, magas az alapkamat, de ő más adatokat néz, mint Vágó Gábor. "Ma többen fizetnek adót, mint 2010-ben" - mondta a miniszterelnök, aki szerint a korrupcióban jobban állunk, mint három éve. "Nem tudom, miért nézik le állandóan a közmunkásokat, ezért arra kérem, hogy becsülje meg azokat az embereket is, és ne mínuszba, hanem pluszba írja őket!" - kerülte meg a kérdést Orbán. 

18:35
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Mi van a Pető Intézettel?

Az MSZP-s Pál Béla a Pető Intézetről kérdezi Hoffmann Rózsát, aki nagyon elegáns narancssárga kosztümben van. Pál szerint miközben stadionépítésre költenek, a Pető Intézetre sajnálják a pénzt. Az államtitkár szerint 2005-től fordult válságos helyzetbe a Pető Intézet, aki azt mondta, hogy meg akarják menteni az intézményt, ami hungarikum. 

18:45
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Orbán az ügynökökről

Novák Előd a kommunista nyugdíjpótlékokról kérdezi Orbánt. Szerinte azoknak is meg kéne vonni a nyugdíját, akinek volt ügynökmúltjuk. Novák számon kérte Orbántól a júniusra ígért Nemzeti Emlékezet Bizottságát is. Ám amikor Novák Martonyi János állítólagos ügynökmúltjáról beszélt, Lezsák Sándor kissé bizonytalanul, de rendre utasította a heves jobbikost. "Ön helyesen állapította meg, hogy időveszteséget szenvedtünk el" - mondta Orbán a Bizottságról, aki az Alkotmánybíróságra fogta a csúszást, mert az arról is szóló átmeneti rendelkezéseket eltörölték. Orbán azt ígérte, hogy hamarosan elkészül a bizottságról szóló törvénytervezet, majd megvédte Martonyi Jánost is, és beidézte a külügyminiszter által indított nyertes személyiségi jogi pert.

18:54
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Facebook a parlamentben

Fotó: Hajdú D. András - Origo

19:02
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Közmunkás statisztikák

Az LMP-s Szél Bernadett a közmunkáról kérdezi a BM képviselőjét. Szél szerint hibásak a kormány munkaügyi adatai, mert azokat csak a közmunkásokkal tupírozzák fel. Tállai András BM-államtitkár kezdésnek kioktatja az LMP-s képviselőt azzal, hogy a munkaügyi kérdések nem hozzá, hanem az NGM-hez tartoznak. Az államtitkár egy csomó számot sorol, amellyel azt próbálja bebizonyítani, hogy nőtt a foglalkoztatottak száma.

19:10
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Alákérdezés

Valószínűleg a kormánypárti képviselők is elképesztően unják az öninterpellációkat, és a saját kormánytaghoz intézett kérdéseket. Most éppen Révész Máriusz és Cséfalvay Zoltán vívja a szócsatát.

19:12
szeptember 09, 2013
Vágólapra másolva!

Vége az azonnali kérdéseknek

És most jönnek a kérdések, de ezt már nem közvetítjük. Köszönjük a figyelmet!