Vágólapra másolva!
Ismét tájékoztatót tart az Operatív Törzs a hazai járványhelyzetről.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül17 bejegyzés
12:50
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

894 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak itthon

894 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, és meghalt 8 beteg - írja a kormány hivatalos koronavírus-járványról tájékoztató oldala.

12:51
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

Egy magyar gyártású lélegeztetőgép speciális tudása nagyban segítette Kuncze Gábor kezelését

A Vácon gyártott Panther 5 lélegeztetőgép segítségével sikerült elkerülni a koronavírussal fertőzött Kuncze Gábor esetében azt, hogy a gépi lélegeztetés egy súlyosabb szakaszába kerüljön – mindezt Gál János, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika igazgatója mondta el az Origónak. Szijjártó Péter külgazdasági, és külügyminiszter még a múlt héten jelentette be, hogy napokon belül a magyar egészségügy rendelkezésére fog állni a külügyminisztérium által megrendelt 1000 darab világszínvonalú lélegeztetőgép, amelyet a hazai székhelyű Celitron Medical Technologies Kft. már legyártott.

12:51
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

Koronavírus: már 33,5 millió a fertőzöttek száma a világban

Már 33 560 877 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 066 564, a gyógyultaké pedig 23 297 593 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerdai összesítése szerint.

13:23
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

Kezdődik

Kezdődik a tájékoztató. 

13:25
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

Változások a szlovén határátlépésnél

Kiss Róbert arról beszélt, hogy Szlovénia esetében nincs szükség negatív tesztre, ha az országba belépőnek mindkét ország határán van földtulajdona. Az ingázóknak és a tranzitálóknak sem kell negatív teszt - tette hozzá a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.

13:27
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

Rendőri akció az Örs vezér terén

Az elmúlt 24 órában 36 rendőri intézkedés volt a védelmi intézkedések megszegése miatt. Az Örs vezér téren két ember ellen volt rendőri intézkedés a maszkhasználat megszegése miatt - tette hozzá. Összesen 499 személy ellen volt intézkedés múlt hét óta. 

13:28
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

143 esetben nyomoznak rémhírterjesztés miatt

2741 hatósági házi karantént rendeltek el az elmúlt 24 órában. Az elektronikus ellenőrzést 1574-en használják - mondta Kiss Róbert. 143 esetben nyomoznak rémhírterjesztés miatt - tette hozzá. 

13:31
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

773-an vannak kórházban

Müller Cecília arról beszélt, hogy a meghalt koronavírusosok alapbetegséggel bírtak. 773 főt ápolnak kórházban koronavírusos megbetegedés miatt.  

13:34
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

Ezt mindenképpen el kell kerülni

Müller Cecília elmondta, hogy akinek szüksége van PCR-tesztre, az ingyenes jut hozzá. Az általános higiénés szabályok betartása rendkívül fontos - tette hozzá. Az országos tisztifőorvos szerint el kell kerülni, hogy további korlátozó intézkedések legyenek.  

13:35
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

Indul a hőmérőzés

Október 1-től 37,8 fok felett egyetlen diákot sem engednek be az iskolába - mondta Müller Cecília. Abban bízik, hogy zökkenőmentes lesz a hőmérőzés. 

13:38
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

Idősek világnapja

Október 1-je az idősek világnapja - mondta Müller Cecília. Tisztelet és szeretet illeti az időseket - tette hozzá. Az ő érdekükben is be kell tartani a szabályokat. 

13:42
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

Nem lesz kötelező maszkviselés az edzőtermekben

Az országos tisztifőorvos közölte, hogy nem lesz kötelező maszkviselés az edzőtermekben és sportklubokban. 

13:45
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

Mi történik, ha egyszerre támad az influenza és a koronavírus?

Müller Cecília szerint, ha valaki egyszerre kapja el az influenzát és a koronavírust, akkor nagyon nehéz megmondani pontosan, hogyan reagál rá a szervezet. Amit meg lehet előzni, azt meg kell előzni, így az influenza ellen lesz térítésmentes védőoltás. Ha a kettő vírus egyszerre támad, akkor sokkal több probléma lehet, mintha csak egy kórokozó támadna - mondta a tisztifőorvos. 

13:49
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

Ilyen esetben mehet vissza 10 nap után egy gyerek az iskolába

Müller Cecília kérdésre azt mondta, hogy el kel különíteni azokat, akik úgy betegek, hogy vannak tüneteik és azokat, akiknek nincsen. Egy tünetmentes gyerek 10 nap után nyugodtan visszamehet a közösségbe - tette hozzá. 

13:52
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

Így számoltak

Müller Cecília kérdésre azt mondta, hogy a reprodukciós rátát a járvány adataiból számolták ki. 

13:55
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

„Óvatosságra és bölcsességre intek mindenkit”

Mindig azt kell szem előtt tartani, hogy csak egészségesen menjünk közösségbe, de nem tudjuk így sem, hogy ki fertőzött. Óvatosságra és bölcsességre intek mindenkit - mondta Müller Cecília. 

13:55
szeptember 30, 2020
Vágólapra másolva!

Vége

Véget ért a tájékoztató, hamarosan összefoglalóval jelentkezünk.