Harrison utolsó levelét egy nyomozó adta át Myersnek

Vágólapra másolva!
George Harrison élete utolsó levelét Austin Powers megalkotójához, Mike Myershez írta - egy Mini Me babát szeretett volna tőle. A Beatles egykori gitárosa egy hónappal halála előtt írta meg a rövidke levelet, amit sosem adott postára.
Vágólapra másolva!

A Harrison szülővárosából, az angliai Liverpool-ból származó Myers bevallotta, mélyen megrendült, amikor megkapta a levelet épp azon a napon, amikor értesült róla, hogy hőse, akit gyermekkora óta csodált, elvesztette a rák ellen folytatott harcát. A tréfamester így mesélte el a történteket: "Éppen forgattunk, remek nap volt. Hirtelen egy pillanatra néma csend lett, így különös hangsúlyt kapott, hogy éppen kopogtak az ajtón. Nemsokára közölték velem, hogy egy magánnyomozó vár rám odakint. Azt feleltem, nem igazán akarok most ezzel foglalkozni, de kiderült, hogy a nyomozó csak George Harrison utolsó levelét akarta átadni - ami nekem szólt.

A Beatles hivatalos honlapja http://thebeatles.com/George Harrison: Albumok, dalok, dalszövegekhttp://web.mit.edu/scholvin/www/harrison/harrison.htmlAz Austin Powers új epizódjának honlapjahttp://www.austinpowers.com/

Rövidke levél volt, amelyben leírta, hogy egy Mini Me babát szeretne kérni tőlem, és közölte, hogy nagy rajongónk. Hihetetlen volt, amikor elolvastam. Mellbevágott és teljesen levett a lábamról."

Myers elmondta, még mindig nehézséget okoz számára szavakba önteni, mit is jelentett a Beatles a családja számára. A különös történet mély benyomást tett rá. "Észbontó az egész. Nem tudhatják, mit képviselt a Beatles az én otthonomban. Mindent. Liverpoolt szegény emberek lakták, kemény hely volt, aztán hirtelen klassz dolog lett ebből a városból származni, amiért a szüleim végtelenül hálásak voltak."

Nem hiányzik a könyvespolcáról?
George Harrison - a Beatles-gitáros emlékére