Visszatért az Oasis

Vágólapra másolva!
Autóbalesetük után vasárnap lépett először színpadra az Oasis. Noel Gallagher még mindig sértve érzi magát, de már jól van.
Vágólapra másolva!

Balesetük óta tegnap állhatott először színpadra az Oasis. A három tag közül Noel sérült meg a legsúlyosabban, őt még napokkal a múlt heti ütközés után is kórházban kezelték, ahonnan a sajtón keresztül üzengetett a szerinte érintetteknek, elsősorban testvérének, Liamnek amiatt, hogy mindössze egyetlen lapot kapott: "Ez történik, ha nem adsz ki új albumot. Még egy csokor virágot sem kaptam a kiadómtól."

Liam meglepte őt egy bokrétával a New York-i Roseland Ballroomban tartott fellépésükkor, mire Noel csak annyit mondott a közönség nyilvánossága előtt, hogy valószínűleg testvére a színfalak mögött levizelte azt.

Liam nem utazott abban a taxiban, melyben a zenekar három tagját, Noelt, valamint a gitáros Andy Bellt, és a billentyűs Jay Darlingtont baleset érte. Az eset miatt három koncertet le kellett mondania az együttesnek, amely épp most adta ki legújabb nagylemezét, a Heathen Chemistry-t. A turné eleve késéssel kezdődött: először Noel felejtette otthon az útlevelét, később pedig Liam hangja rendetlenkedett.

Korábban:
Baleset érte az Oasis tagjait
Az Oasis a hadsereggel csatázik
Gallagher és az ő botrányai