Eminem újabb rekordja

Vágólapra másolva!
Eminem újabb rekordot állított fel, ezúttal a 8 Mérföld című filmjének DVD-jével. A rapper debütáló mozisikere a boltokba kerülése első napján 40 millió dolláros bevételt hozott.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

24 óra leforgása alatt több mint 2 millió darab talált gazdára a DVD-verzióból. A korong cenzúrázott és cenzúrázatlan változatban is megjelent, bonuszként pedig Eminem új, Superman című klipje is helyet kapott rajta, valamint a film új, eddig soha nem látott rap-párbaj részekkel is gazdagodott.

A rapper sajátos módon ünnepelte meg a sikert: igencsak elkáprázatta a német tévénézőket, mikor élő adásban a hátsó fertályát mutogatta és folyamatosan káromkodott - írja a WENN. A sztár és csapata, a D12 szinte folyamatosan trágár szavakat használtak, mert tudták, hogy a német producerek nem vágják meg az adást.

Amikor a műsorvezető, Stefan Raab megkérdezte, hogy mit gondol, ezt a fajta viselkedést tolerálnák-e az amerikai televízióban, akkor Eminem ragaszkodott ahhoz, hogy megmutassa, hogy a feneke ott van, ahol ő van, majd letolta alsóját és pucér fenékkel pózolt a kamera előtt.