Mariah Carey egyedül akar lenni

Vágólapra másolva!
A súlyos magánéleti válságból kilábalt énekesnő nyilatkozata szerint egyelőre nem érzi magát felkészültnek egy újabb párkapcsolatra. Tagadta, hogy öngyilkosságot követett volna el, szerinte jórészt nehéz gyermekkora okolható a történtekért.
Vágólapra másolva!

Mariah Carey-nek végül sikerült úrrá lennie magánéleti problémáin. A válságba jutott énekesnő nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy túl van már a nehezén, de természetesen időre van szüksége, hogy újra a régi önmaga lehessen.

Mariah - akinek nemrégiben ért véget kapcsolata a rapzenész Eminemmel - saját bevallása szerint egyelőre még nem érzi magát felkészültnek egy újabb párkapcsolatra, rengeteg probléma merült fel az életében, amelyeket egyedül kell megoldania. Az énekesnő - aki erotikus pózokban volt látható a Vibe magazin legújabb számában megjelent képein - azt állítja, hogy a magánéletben inkább visszafogott, talán még prűdnek is nevezhető.

A dús keblű énekesnő (aki egyébként a fent említett magazin oldalain felfedte bájait) tagadta, hogy tavaly, első filmjének sikertelensége miatt öngyilkosságot kísérelt volna meg, ugyanakkor hozzátette: gyermekkora "nem volt egy leányálom".

Twin Peaks-játék? nyerjen DVD-t!/szorakozas/20030127twin.html

A riporter kérdésére válaszolva az énekesnő bevallotta: nagy csalódást okozott számára, hogy a Glitter-ben vállalt első filmszerepével megbukott. Abban reménykedik, hogy második filmje, a Wisegirls talán elnyeri majd a kritikusok és a közönség tetszését.