Az amerikai turnéját lebonyolító volt Stone Roses-frontember olyannyira elégedetlen volt a koncertterem minőségével, hogy három szám után megszakította a koncertjét és le akart vonulni a színpadról. Ekkor az NME által megszólaltatott szemtanúk szerint egy fehér inges férfi ugrott fel a színpadra, és elsőrangú rögbiszereléssel vitte földre az énekest.
Az ezt követő dulakodásban Brown egy biztonsági emberrel is konfliktusba keveredett, majd negyedórával később folytatta a koncertet, ahol már több atrocitás nem történt, bár a majomszerű külseje miatt King Monkeynak nevezett énekes utána is mérgelődött a pocsék hangzás miatt.
A koncert után a San Franciscó-i rendőrség előállította Ian Brownt, de később vádemelés nélkül szabadon engedték.
A 42 éves Ian Brown a brit rockzene egyik legjelentősebb zenekarában, a Stone Rosesban énekelve szerzett magának hírnevet, majd a Kőrózsák feloszlása után sikeres szólópályafutást kezdett, legutóbbi lemeze tavaly jelent meg Solarized címen.
A Majomkirálynak már korábban is volt dolga a rendőrséggel, 1998-ban például négy hónapos börtönbüntetésre ítélték, mivel botrányosan viselkedett egy légi utazás során a repülőgép személyzetével.