Angol sztárzenekarral bulizott a Puzzle

Vágólapra másolva!
Közel egyéves londoni tartózkodásuk eddigi csúcspontjaként zártkörű buliba hívta meg a kaposvári Puzzle zenekar tagjait egy angol lemezcég. A Fierce Panda kiadó születésnapi partiján az egyik legnépszerűbb mai brit zenekar, a Keane lépett fel.
Vágólapra másolva!

Biztosan sokan emlékeznek rá, hogy tavaly májusban bátor döntést hozott a főként brit zenei hatásokat mutató Puzzle, és Londonba tették át a székhelyüket. Az együttes azóta több koncertet is adott Angliában, valamint a BBC liverpooli stúdiójának is vendége volt.

Fellépéseik felkeltették többek között a Fierce Panda kiadó érdeklődését is, és a lemezcég születésnapi bulijára a magyar zenekar is meghívást kapott. A kis lemezkiadó korábban olyan, mára befutott zenekarok kislemezeit jelentette meg, mint az Ash, a Coldplay, a Placebo vagy éppen a Keane. Utóbbi zenekar fel is lépett az exkluzív bulin, ahol új dalaiból játszott néhányat, és a képek tanúsága szerint össze is haverkodtak a Puzzle tagjaival.

A Keane tavalyi bemutatkozó lemeze, a Hopes and Fears kapásból a legnépszerűbb sztárok közé katapultálta a triót, és elnyerte az év albuma díjat is a Brit Awardson. Kellemes, rádióbarát popzenéjük különlegessége, hogy nincs benne gitár: Tom Chaplin éneke mellett a zongorista Tim Rice-Oxley és Richard Hughes dobos teremtenek komplex hangzást, amely leginkább a Coldplay zenei világához hasonlítható.

A zenekarra felfigyelt a U2 is, és a napokban vált biztossá, hogy az ír sztáregyüttes európai turnéjának néhány állomásán a Keane lesz az előzenekar. Így például azok a magyar U2-rajongók, akik esetleg augusztus 3-án Münchenbe zarándokolnak kedvenceik koncertjére, láthatják majd a Keane koncertjét is. (A U2 más európai koncertjein egyébként a Killers és a Snow Patrol is fellép előzenekarként.)

A Puzzle esetében egyelőre nem tudunk beszámolni hasonló eredményről, de a zenekar továbbra is tartja magát Londonban, és így nem kizárt, hogy a szívósságot végül az eddigieknél még komolyabb sikerek koronázzák majd.