Amikor nem szólhat a rádió

Tiltólistát emlegettek a napokban a Magyar Rádióval kapcsolatban, amely az önkormányzati választási kampány idejére, egyes politikai szerepet is vállaló előadókat tartalmaz. Nos, mint az megtudtuk, ilyen lista nincs, csak fokozott figyelem. A politika és a popzene kapcsolata szép múltra tekinthet vissza, és jelen ügy kapcsán sorra vettünk mindent, a protest songoktól kezdve, a Bush ellen kampányoló zenészeken át, a háborús időben betiltott dalokig.

A direkt politikai állásfoglalásra jellemzően, Nagy-Britanniában és Amerikában is a nyolcvanas évek konzervatív kormányai idején került sor először. A szigetországban Margaret Thatcher 1979-es választási győzelme verte ki a biztosítékot, illetve főként az ország tragikus gazdasági helyzete, amelynek következtében a Vaslady miniszterelnökségének első évei soha nem látott társadalmi feszültségek közepette teltek. Munkanélküliség, infláció, faji zavargások, sztrájkok jellemezték a nyolcvanas évek elejét, és ez számos zenészt sarkalt a Thatcher elleni nyílt fellépésre. Csak néhány példa: The Beat - Stand Down Margaret, Elvis Costello - Tramp The Dirt Down, és a Blow Monkeys - Celebrate (The Day After You) című dala, utóbbit nem is játszottak a rádiók az 1988-as választások idején.

A nyolcvanas évek közepén külön mozgalom alakult Red Wedge (Vörös Ék) néven, amely kimondottan a Munkáspárt mellett kampányolt, Billy Bragg vezetésével. Az általa szervezett koncerteken fellépett többek között a Style Council, a Communards, a Madness vagy Lloyd Cole, de a Thatcher elleni szavazásra biztatott a Smiths is, míg a másik oldalon szinte egyedül Gary Numan állt ki a konzervatívok mellett. A legnagyobb aktivitásra az emlékezetes, egy évig tartó bányászsztrájk késztette a zenészeket.

Thatcher Ronald Reagan koporsójánál

A Thatcher-éra vége azt is jelentette, hogy a direkt politizálás is eltűnt egy időre a brit popzenéből. Ezt Billy Bragg most így látja: "Én még mindig aktívan elkötelezett vagyok, nem változtam. Viszont a politika igen, mintha minden szín eltűnt volna belőle. Hiányzik az ideológia, és ideológia nélkül nincs értelme az egésznek." Bár Tony Blair 1997-es győzelmét, szinte az összes valamirevaló brit zenész üdvözölte, azóta már ő számít a politizáló rokcsztárok (Thom Yorke vagy Morrissey) fő ellenségének, bár közel sem olyan démonizált figura, mint Thatcher volt, amire persze a szigetország jobb életkörülményei is magyarázatot jelenthetnek.

Amerikában először Ronald Reagan ellen szerveztek punkzenekarok, Rock Against Reagan névvel turnét, ám a nyolcvanas években érezhető Reagan-ellenes közhangulat eltörpül a George W. Bush kiváltotta érzelmek mellett. A neokonzervatív fordulat és főként Amerika közel-keleti, nagyhatalmi politikája zenészek százait hangolta Bush ellen Amerikán kívül is, az országon belül pedig minden addiginál nagyobb mozgalom bontakozott ki a 2004-es kampány során. A Vote For Change elnevezésű turnéba bekapcsolódott az R.E.M., Bruce Springsteen, a Pearl Jam, a Bright Eyes és a Dave Matthews Band is, számos másik mellett.

A Dixie Chicks bajba került

A legnagyobb balhét a Dixie Chicks okozta, amelynek egy londoni koncertje során az egyik tag, Natalie Maines Bush ellen intézett kirohanást, és ezt a konzervatív Amerika már nem bírta elviselni, hiszen a country még mindig a hagyományosan jobboldali, vidéki amerikai szavazók között népszerű, erre a műfaj egyik legnagyobb sztárjai nyilvánosan az elnök ellen fordulnak. Nem csoda, hogy a Dixie Chicks-t intenzív támadások érték, számos rádió nem játszotta a dalaikat, egyesek pedig bulldózerrel zúzták össze a CD-iket. A tagok már saját biztonságukért is aggódni voltak kénytelenek, végül még maga az elnök is megszólalt az ügyben. A Dixie Chicks népszerűsége azonban, az idén megjelent új album eladásai adatok alapján nem csappant meg vészesen - az elveszített republikánus szavazók helyére jöttek mások.