Többtucatnyi Csendes éj

Vágólapra másolva!
A karácsonyi lemezpiac kapcsán az ember azt gondolná, hogy képtelenség még több bőrt lehúzni ugyanarról a koncepcióról és nem lehet minden évben tízezreket eladni az unalomig ismert karácsonyi dalok új verzióiból, mondjuk egy didzseridun játszott Jingle Bellsből vagy a lengyel villanyszerelők kórusa által énekelt Stille Nachtból, pedig dehogynem.
Vágólapra másolva!

Ezek a fentiek csak képzelt példák, de ha tüzetesebben szemügyre vesszük a 2006-os ünnepi zenekínálatot, egyik sem lenne meglepő. Vannak persze különbségek, hiszen a könnyűzene majdnem teljes skáláját lefedik a karácsonyi dalok, de az évnek egyetlen más időszakához sem kapcsolódik ennyire sajátos zenei kínálat. Azt semmiképpen nem lehet kijelenteni, hogy a karácsonyi lemezek en bloc nem érnek fabatkát sem, hiszen nagyon sok klasszikus felvétel is született már az elmúlt évtizedek alatt az ünnep apropóján, de tény, hogy az ilyenkor megjelenő kiadványok túlnyomó többsége szezonális lemez, amit évente egyszer hallgatunk meg szenteste, és aztán eszünkbe sem jut jövő decemberig. Mindenesetre választási lehetőség van számtalan, ezekből mutatjuk be a legjellemzőbbeket.

Először is itt vannak azok az előadók, akiknek az imázsa nem is lenne talán teljes egy (vagy esetleg több) karácsonyi dalcsokor nélkül. Jellemzően a negyvenes-ötvenes vásárlóréteget célozzák meg egyébként is, mivel a karácsonyi lemezkínálat nagyobb része is gyakorlatilag az ő számukra készül. Elvis Presley például életében két karácsonyi lemezt is készített, az egyiket 1957-ben (Christmas címmel), a másikat 1971-ben (The Wonderful World Of Christmas), ezeket gyűjtötték most októberben össze egy CD-re, és az ötletesen Elvis Christmas-ra keresztelt lemez az idei karácsonyi lemezpiac egyik nagy slágere. Az amerikai albumlistán hetek óta szép lassan lépeget felfelé, és biztosak lehetünk benne, hogy kerül még feljebb is, mint a mostani 69. helyezés, már csak abból is kiindulva, hogy egy hét alatt 51 pozíciót ugrott előre. A Király ezen a lemezen egyaránt énekel klasszikusokat és külön a számára írt szerzeményt (a Santa Claus Is Back In Town című slágert, melyet a számos Elvis-dalt szállító Leiber-Stoller páros írt), és a korai rock & roll hangzást egészítik ki a későbbi album countrys, soulos beütésű dalai.

Szintén a tengerentúli karácsonyi kínálat egyik sikeres árucikke a hetvenes évek rendkívül népszerű énekes-dalszerzőjének, James Taylornak a karácsonyi dalgyűjteménye (James Taylor At Christmas), amely tulajdonképpen egy két évvel ezelőtti poént süt el újra. 2004-ben ugyanis Taylor már megjárta a Top 20-at egy nagyjából megegyező ünnepi lemezzel, melyet most minimális változtatással adtak ki újra. Taylor az egyik első igazi singer-songwriter volt a maga idejében, és dalai már akkor is hatottak fiatalokra és idősebbekre egyaránt, így könnyű kitalálni, hogy harminc évvel később melyik korosztály pénztárcáját célozta meg kiadója a karácsonyi dalokkal. Hozzá hasonlóan szintén az adult contemporary (felnőtteket megcélzó, populáris zenét sugárzó) rádiók kedvence a kanadai Sarah McLachlan, aki egyelőre az év legsikeresebb karácsonyi kiadványával büszkélkedhet. A Wintersong az első ünnepi lemez idén az amerikai Top 10-ben, és inkább a karácsony melankolikusabb, csendesebb oldalát fogja meg, tehát nincs Jingle Bells, van viszont Silent Night és még pár régi karácsonyi népdal, de hallható a lemezen például John Lennon és Yoko Ono klasszikusa, a Happy Xmas (War Is Over) is, az énekes-dalszerzőnő saját stílusára szabva. Az utóbbi időkben sikertelen comeback-kísérletekkel operáló szoftrock-duó, a Hall & Oates ezúttal Father Christmas csodaszánján próbál visszakerülni az elitbe, és ennek érdekében még a Jingle Bells is rákerült a duó karácsonyi lemezére (Home For Christmas), eleddig azonban még ez is kevés volt ahhoz, hogy az együttes visszakerüljön a sikerlistákra.

Forrás: Red Dot

Bette Midler


Ahhoz képest, hogy az előbbi előadók kapcsán emlegetett adult contemporary műfaj egyik legnagyobb nevének számít, a nálunk színésznőként ismertebb Bette Midler csak most jelentette meg az első karácsonyi lemezét. A 61 éves énekesnő ezt azzal próbálta kiegyenlíteni, hogy jóval az ünnepi szezon kezdete előtt, már két hónapja kiadta a Cool Yule című albumot, melyen egymást váltják a jól ismert karácsonyi kompozíciók (hogy mást ne mondjunk, a Bing Crosby tolmácsolásában világhírűvé vált White Christmas), de szerepel azért különlegesség is, a Mele Kalikimaka című hawaii dal is. Említést kell még tenni a kelta népzenét modern popzenével vegyítő, ír hölgyekből álló Celtic Woman karácsonyi albumáról, és a népszerű countryénekes, Brad Paisley kiadványáról is, melyek közül az utóbbi inkább csak szülőhazájában lesz keresett, a Celtic Woman viszont nemzetközi szinten is sikeres lehet.