Blitzkrieg Pop - rockzenészek és a nácizmus

Bryan Ferry szerencsétlen kijelentése a nácizmus esztétikájáról egyáltalán nem számít elszigetelt jelenségnek a rockzenében, hiszen így vagy úgy, de flörtölt Hitlerrel a Rolling Stones, David Bowie vagy Marilyn Manson is. Vajon lehet-e ötletet lopni a Harmadik Birodalomtól anélkül, hogy az ember automatikusan nácivá válna? Cikkünkből kiderül, hogy lehet, csak nem mindegy, ki, mikor és hogyan csinálja.

Bryan Ferry esete viszonylag nagy port vert fel, pedig a náci külsőségek és a popzene kapcsolata már komoly múltra tekinthet vissza. Ide nem értve azokat az előadókat, akik politikailag is azonosultak a nácizmussal, elég szép névsort kapunk, ha a hitleri Németországgal ilyen-olyan módon kapcsolatba hozott zenészeket vesszük sorra.

Náci relikviák felhasználása leggyakrabban polgárpukkasztási céllal fordult elő. Az első rocksztár, aki "gyanúba keveredett", a Rolling Stones gitárosa, Brian Jones volt, akiről fotó is készült, amint SS-egyenruhában pózolt. Jones legalább annyira maradt meg piperkőcösen elegáns dandyként a köztudatban, mint zenészként, és öltözködésében mindig igyekezett hangsúlyozni különlegességét, megteremtve ezzel az imidzsét tudatosan változtató rocksztár figuráját. Jones esetében az SS-egyenruha csak egy elegáns, fekete gúnya volt, amiben jól nézett ki, mellesleg fel is háborította vele a társadalom azon részét, amit amúgy is folyton meg akart botránkoztatni, neki ennyiben merült ki a kapcsolata a Harmadik Birodalommal.

Brian Jones fotói egy dán magazinban

A meredeken felfelé ívelő Rolling Stones népszerűségét nem tudta befolyásolni ez a kisebbfajta botrány sem, de Jones amúgy is megnehezítette a saját dolgát önpusztító életmódjával, tehát az ő pályafutására az ügy szinte semmilyen hatással nem volt.

A hatvanas-hetvenes évek fordulójának botrányzenekara, a Stooges már tudatosabban használta a náci jelképeket (bár Iggy Popnak még ezzel sem sikerült közfeltűnést keltenie, csak évek múlva érte utol a hírnév), és elsősorban nekik köszönhetően vált a punkkorszakban a horogkereszt, más náci relikviákkal együtt az egyik első számú polgárpukkasztó eszközzé.

Ebben persze szerepe volt a hetvenes évek egyik emblematikus sztárjának számító David Bowie-nak is, aki pályája egy szakaszában komolyan foglalkozott a nácizmussal. Az érdeklődés Bowie részéről elsősorban az okkult miszticizmus iránti vonzalmából adódott, és egyes náci vezetők (például Heinrich Himmler) hasonló érdeklődése hamar betette a hitleri Németországot is a rocksztár fejében fortyogó ezoterikus katyvaszba. Nem véletlenül tűnik fel Himmler neve a Quicksand című dal szövegében, és több más Bowie-szám is merít a Nietzschétől eredeztetett, és náci ideológusok által is felhasznált übermensch-tanból.

Integetés vagy karlendítés?

A Vékony Fehér Herceg és Hitler flörtje azonban csak évekkel később fordult komolyabbra: ez már a Station To Station lemez kokainfűtötte időszaka, ahol Bowie hol drogoktól befolyásolva beszél össze tücsköt-bogarat interjúiban, hol pedig ugyanúgy használja PR-fegyverként a nácizmust, ahogy korábban a homoszexualitást. Becsúszott ekkor neki egy állítólagos náci karlendítés a Victoria pályaudvaron (melyről máig állítja, hogy integetés közben kapta úgy le egy fotós), aztán egy nyilatkozat egy fasiszta vezető szükségességéről Nagy-Britanniában, és végül egy másik emlékezetes kijelentése szerint Hitler volt az első rocksztár, aki jobban tudta irányítani a tömeget, mint Mick Jagger. Végül nagy szenvedések árán, de Bowie kiszabadul a drogfüggőségből, és maga mögött hagyja a nácizmus iránt érdeklődő énjét is. Bár annak idején kijelentései kisebb viharokat kavartak, Bowie-t média-manipulátor személyiségéből adódóan sosem vádolták komolyan azzal, hogy a nácik politikájával is egyetértene (arra egyébként vigyázott is, hogy ilyesmit ne mondjon).