Blitzkrieg Pop - rockzenészek és a nácizmus

Bryan Ferry szerencsétlen kijelentése a nácizmus esztétikájáról egyáltalán nem számít elszigetelt jelenségnek a rockzenében, hiszen így vagy úgy, de flörtölt Hitlerrel a Rolling Stones, David Bowie vagy Marilyn Manson is. Vajon lehet-e ötletet lopni a Harmadik Birodalomtól anélkül, hogy az ember automatikusan nácivá válna? Cikkünkből kiderül, hogy lehet, csak nem mindegy, ki, mikor és hogyan csinálja.

Aztán betör a punk, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy mindent a feje tetejére állítson, és lőn: a zsidó származású taggal is rendelkező Ramones egyik legfontosabb számának címe Blitzkrieg Bop, horogkeresztes karszalagot visel a Sex Pistols és a Siouxsie and the Banshees, Sid Vicious Belsen Was a Gas címmel ír számot, aztán a téma hamar lecseng.

A következő delikvens a posztpunk-korszak egyik legnagyobb hatású zenekara, a Joy Division, mely már eleve a nevével is megfricskázza a témára érzékenyeket, hiszen a koncentrációs táborok azon részlegeit nevezték így, melyekben a német őrök szexuális rabszolgáiként tartott női foglyokat különítették el. Mivel a zenekar nem ápolt túl jó viszonyt a sajtóval, a neonácizmus bélyege rajtaragadt, és ezt külön erősítették az olyan adalékok, mint az, hogy Bernard Sumner megváltoztatta a vezetéknevét Albrechtre, és az együttest fellépő ruhái miatt is érte kritika, mondván, hogy a Hitlerjugend uniformisára emlékeztetnek. Ezek, az egyébként komolytalan vádak aztán Ian Curtis halála után is elkísérték a zenekar többi tagját, amikor azok New Order, azaz Új Rend néven alapítottak új együttest, ugyanis Hitler beszédeiben többször is használta a kifejezést, de a tagok tartják magukat ahhoz, hogy a nevet a kambodzsai vörös khmerektől kölcsönözték.

Egy korai Joy Division borító

A korszak zenekarai közül azok is megkapták a bírálatot, amelyek a Joy Division-höz hasonlóan némiképp fasisztoid, viszont többnyire rendkívül vicces egyenruhákban fényképeztették magukat (Kraftwerk, Devo, Gary Numan, stb.). De hát, kitől nyúljon le az ember ötletet egyenruhához, ha nem pont a németektől? Ekkoriban keltett nagy feltűnést Chris Stein, a Blondie - egyébként vállaltan zsidó származású - gitárosa is, amikor kiderült róla, hogy fanatikusan gyűjti a Harmadik Birodalom relikviáit, de ez már csak tényleg a legelvakultabb "nácivadászoknak" szúrt szemet. Ismert egyébként Lemmy (Motörhead) hasonló gyűjtőszenvedélye is, de őrá sem sikerült rábizonyítani, hogy köze lenne a szélsőjobboldalhoz.

Devo

Akkoriban jött divatba az is, hogy valójában komolyabb jelentéstartalom nélkül spékelték meg az előadók szövegeiket fasiszta utalásokkal, ezek közül a legemlékezetesebb a német DAF próbálkozása volt. A német újhullám egyik legfontosabb csapatának számító düsseldorfi duó máig legismertebb száma a Der Mussolini címet kapta, és szövegében a Duce, mint egy tánc neve jelenik meg, hasonlóan Adolf Hitlerhez, Jézus Krisztushoz és a kommunizmushoz. A DAF provokatív gesztusa már megelőlegezi a Laibach totalitárius rendszereken átívelő popkoncepcióját is.

DAF - Der Mussolini

A nácizmus esztétikájához tehát elég sokan visszanyúltak (anélkül, hogy az eszmével bizonyítottan közösséget vállaltak volna), de ezt egyik fenti előadó sem fejlesztette olyan tökélyre, mint a szlovén Laibach, amely gyakorlatilag a később Neue Slovenische Kunst néven csoportba tömörülő művészek egyik "projektje" volt. A kezdettől fogva provokatív zenekar tudatosan használta a náci Németország jelképeit, egyenruháit és más vizuális jellegzetességeit, ami számos konfliktust, félreértést és botrányt eredményezett az együttes pályafutása folyamán. Igaz, a Laibach (melynek már a neve is provokáció, hiszen ez volt Ljubljana német neve) sokat merített a sztálinizmus eszköztárából is, éppen ezért, néha a másik totalitárius rendszer hívének is nézték, pedig az alkotók végig ironikusan viszonyultak a témához, és zenéjük voltaképpen e rendszerek paródiájának is tekinthető. Mindenesetre a Laibach munkássága váltotta ki a legnagyobb vitákat azzal kapcsolatban, hogy akkor egyáltalán viccelni sem szabad-e a nácizmussal.