Manu Dibango: "A Soul Makossa az emberek választása"

Saját számai közül nem az a kedvence, amelyről az egész világ ismeri és amelyet Michael Jackson is megpróbált ellopni tőle és amelyet a szakirodalom az első diszkóslágerként tart számon. Belakta az egész világot, és szinte mindenkivel játszott együtt, aki számít. Manu Dibango, Kamerun 74 éves élő szaxofonos-legendája a Szigeten tartott koncertje előtt nyilatkozott az [origo]-nak.

A Soul Makossá-val kapcsolatban volt egy plágiumügy, amely szerint Michael Jackson felhasználta a dal fő motívumát az 1983-ban a Wanna Be Startin' Something' című számában. Mi lett a vége ennek?
- Igen, ez így volt, a számban szerepelt a "mama-ko, mama-sa, mama-makosa" sor, ami - tekintve, hogy a Soul Makossá-nak ez az egyetlen sora - elég egyértelmű eset. Perelni akartunk, de a dal producere Quincy Jones volt, aki jó barátom és akit nagyon tisztelek, ő az afrikai zene egyik legjobb értője Amerikában. Az iránta való tiszteletből végül peren kívül megállapodtunk. Nincs egyébként semmi bajom azzal, ha felhasználják a dalaimat, csak tegyék legálisan. Ha eljátszom egy Duke Ellington-szerzeményt, én sem mondom azt, hogy ezt én írtam. A Soul Makossá-t nem is tudom, hány százszor használták fel, és sosem volt ezen kívül probléma.

Sosem szégyellt a legkülönbözőbb szórakoztató produkciókban, bárokban, éttermekben, varietékben is fellépni, miközben kimondottan művészi produkciói is voltak. Művésznek vagy szórakoztató zenésznek tartja magát?
- Zenész vagyok, és sosem értettem egyet a művészet és a szórakoztatás szétválasztásával. A kettő megtermékenyíti egymást. Mondok egy példát: a Broadway-örökzöldek, George Gershwin vagy Cole Porter nélkül sosem születetett volna meg a dzsessz, ma is csak bluest hallgatnánk.

Igaz, hogy az első hangszere a mandolin volt? Elég furcsa választás Afrikában.
- Bendzsót akartam, de a mandolin olcsóbb volt és hasonlított az alakja, így apám inkább azt vett nekem. De az első hangszer, amin megtanultam játszani még ez előtt, egy afrikai síp volt. És zongorázni rendesen, zeneiskolában tanultam.

Még most is játszik billentyűs hangszereken.
- Igen, vibrafonon és marimbán (egyfajta xilofon - a szerk.) rendszeresen. Holnap Franciaországban egy másik zenekarral játszom, Sydney Bechet életművét adjuk elő, aki az egyik fiatalkori ideálom volt, ő hozta be a szopránszaxofont a dzsesszbe, úgy, ahogy Lionel Hampton a vibrafont vagy Louis Armstrong a trombitát.

Ön a Francophonic Diffusion nevű francia szervezet elnöke, amely a francia nyelvű zene nemzetközi elterjesztése érdekében jött létre. Miért olyan fontos ez az ügy önnek, aki az egsz világot belakta?
- Afrikai vagyok, de európai is, miután évtizedek óta itt fizetek adót. A frankofón világot, a francia nyelvű államokat összeköti a nyelv és az azon keresztüli gondolkodásmód. A szervezet lényege, hogy minél több helyre jussanak el francia nyelvű zenék, minél több reakció jöjjön vissza és valamiféle alternatíva legyen az angolszász kultúra által dominált zenei világban.

Weyer Balázs