Vágólapra másolva!
A lemezeladási listák az elmúlt héten egyértelműen egyetlen dologról szóltak: a világon mindenütt tarolt Norah Jones harmadik nagylemeze, maga mögé utasítva az utóbbi hetek verhetetlennek hitt sztárjait. Míg nálunk még Madonna a csúcs, addig Amerikában és a briteknél egyaránt szép számmal jönnek az új albumok és friss zenekarok, érdemes tehát a szokásosnál több figyelmet fordítani arrafelé.
Vágólapra másolva!

Az amerikai lemezeladási listát nézve érzékelhető, hogy amint ismét elérkezik az új albumok kiadásának szezonja, ezzel együtt jön a fellángolások ideje is. Az egyik héten új megjelenőként trónt bitorló lemezek a következő héten a friss kiadványoknak utat engedve csúsznak vissza. Míg néhány hete egy gyenge eladást produkáló, de stabil marketinggel rendelkező lemez heteken keresztül maradhatott a Top 10-ben, ez ma már nem elég. Főleg nem akkor, ha olyan világhódító albumok fognak a következő hetekben is megjelenni, mint amilyen most Norah Jones és a Not Too Late, amely egyszerre vette be az angol és az amerikai piacot is, és rögtön első listás hetén az aranyérmet szerezte meg óceánon innen és túl egyaránt.

Norah Jones karrierjének történetét talán ott érdemes kezdeni, hogy megfogant egy bizonyos Ravi Shankar nevű apától, az ehhez hasonló nemzetközileg elismert zenészek csemetéinek élete pedig általában már a szülők hírnevéből táplálkozva is sikertörténet lehet. Jones viszont a gyökerei mellett nem elég, hogy gyönyörű, de még a világ egyik legkellemesebb hangjának birtokosa is, és meglepőmód nem az apai szál, sokkal inkább az utóbbi énekhang az, ami a kezdeti sikereket meghozta számára. Már 1996-ban és '97-ben a legjobb jazzénekes díját kapta diákoknak rendezett énekversenyeken, majd két évre rá Amerikából Angliába vándorolt, és rákapott a jazz klubok ízére. Hamarosan beindult számára a szekér, és 2002-ben debütáló lemeze átütő sikert aratott: a Come Away With Me az első helyig jutott a lemezlistákon szerte a világon.

A dzsesszt és a popzenét a legjobban eladható eleggyé gyúró énekesnő bemutatkozó albuma óta sem tudott hibázni - bármihez ért, arannyá vált. 2004-ben megjelent következő lemeze a Feels Like Home, ami az előző anyag dzsessz-értékeihez képest már egyértelműen popdalok remekül hangszerelt gyűjteménye volt. A folytatás szintén az élre került a Billboard nagylemezlistáján, érdekesség azonban, hogy kislemezes elsőségről egyik eddigi albumnál sem beszélhetünk. Úgy fest tehát, hogy ha Norah Jones lemezt ad ki, akkor az embereknek minden kell, ami újdonság, és nem elégednek meg egy-egy slágerrel. Így lehet ez a legújabb, január 30-án megjelent lemezzel is, amely elődei nyomdokában lépdelve szintén azonnal az élre ugrott és zsebre vágta a világot.

Katherine McPhee


Az Államokban az elmúlt egy hét során a második legtöbb eladott hanghordozót Katharine McPhee jegyzi, aki a két héttel ezelőtt élre tört Daughtry után egy újabb American Idol üdvöske a Billboard élmezőnyében. A Megasztár-franchise előző amerikai szériájának második helyezettje már a sorozat alatt szerzett akkora rajongói bázist, hogy az felröpítette őt egészen a ranglista második fokáig, de kérdés, hogy az előző heti vezetők mintájára fog ez a vásárlói lelkesedés megcsappanni, vagy kollegájához hasonlóan fenn tud maradni az élen. Daughtryról biztosan vehetne példát, hiszen emlékezhetünk, hogy ő sem a csúcson kezdte, de meghódította azt, és még mindig ott van a dobogón - ezen a héten ő a harmadik.

A negyedik helyen nyitott első nagylemezével a Celtic Woman nevű ír formáció. Az öt lány alkotta együttes négy énekesből és egy hegedűsből áll, akiket a háttérből segít egy zeneszerző. A csapat eddig toplistás helyezést nem ért el az Államokban, most azonban rögtön a legjobb öt közé kerültek, maguk mögé utasítva az előző heti első Pretty Rickyt, így utóbbi most az ötödik. A Top 10 további részében tartja magát Akon és a Dreamgirls soundtrack, hat helyett vesztett a Shins, és az aktualitása miatt még mindig az élbolyban található a Grammy-díjra esélyes dalok válogatása.

Celtic Woman


A lemezlista még az első tízen kívül is tele van új belépőkkel. Mindjárt a 11. helyen ott van Harry Connick Jr. új lemeze az Oh, My Nola, amely összesített helyezésén kívül az elmúlt hét legkelendőbb jazzlemeze is volt, valamint ezzel együtt visszaköszönt a legjobban fogyó jazz albumok közé előző nagylemeze, a Chanson du Vieux Carre is, amely most a negyedik a maga stílusában. Őt követi a 12. helyen egy másik újdonság Jill Scott-tól Collaborations címmel. Ez utóbbi albumon a Grammy-díjas énekesnő más előadókkal közösen előadott dalai hallhatók, de ezt leginkább a nyárra tervezett stúdióanyag kedvcsináló megjelenésének tartják.

Új belépő még az élmezőnyben Madonna koncertlemeze, a Confessions Tour a 15. helyen, és megérkezett a briteknél már többszörösen ünnepelt Lily Allen is, aki Amerikában a 20. tud lenni a legfrissebb adatok alapján. A legjobb 50 közé fért még be a tavaly a nyílt utcán agyonlőtt mexikói énekes, Valentin Elizalde, az indie rock két évvel ezelőtti internetes sikersztorijáért felelős Clap Your Hands Say Yeah! és a skót énekes-dalszerző Paolo Nutini, mint újdonság, valamint két új válogatáslemezzel is találkozhatunk.

Clap Your Hands Say Yeah!


Ami a kislemezlistát illeti, az élen továbbra is verhetetlenül Beyoncé áll az Irreplaceable-lel, aki után egy helycserét követően második Nelly Furtado, és harmadik a Fall Out Boy. A slágerek között új szám csupán a 48. helyen található, ahol a nagylemezek versenyében második Katharine McPhee jelent meg az Over It-tel. A rádiós, pop és digitális ranglistákon szintén a kislemezes Top 3 osztozik: míg a rádiók Beyoncét szeretik legjobban, a pop éllovasa Furtado, a letöltéseket pedig a Fall Out Boy vezeti.