Táncparkettre penderülő punkok és emósok

2007.03.22. 12:28

A külsején kívül szinte minden punkságtól megfosztotta magát a táncparkettre invitáló Good Charlotte, míg az emocore rajongóit az Enter Shikari hívja bulizni. Szédítő magasságok helyett igyekszik még jobban megvetni a lábát a hazai földön a 30Y, miközben a Modest Mouse ismét lemezek százezreit szeretné eladni, amiben egy legendás gitárhős segít a zenekarnak. A lemezajánlót lagymatag posztpunk és nyugdíjas country teszi teljessé.

Good Charlotte: Good Morning Revival

Várakozások: A pop-punk szellemét a Green Day és az Offspring eresztették ki a palackból még a kilencvenes évek közepén, hogy aztán a Blink-182 és a kanadai Sum 41 váljanak a legnépszerűbb zenekarokká a világ lázadó kiskamaszainak körében. Hozzájuk csatlakozott 2002 környékén a még slágeresebb Good Charlotte is, amely aztán két évvel későbbi lemezével megpróbált kitörni a pop-punk rezervátumból, és az addigi legváltozatosabb albuma lett az eredmény. Akkor többen úgy gondolták, hogy a különböző hatásokat sikeresen egyesítő The Chronicles Of Life And Death révén a Good Charlotte egy többre hivatott modern rockzenekar, és talán sikerrel átmentheti magát egy korosztállyal feljebb is. Az együttes két éve a Szigeten is fellépett, a nagyszámú magyar rajongótábor örömére, a folytatás pedig 2006 júniusára volt beütemezve, de aztán egészen mostanáig sikerült csúsztatni a Good Morning Revival megjelenését. Bár nem pont ezen a pár hónapon múlik, de az biztos, hogy a Fall Out Boy, a Panic! At The Disco és más emo-punk zenekarok feltűnésével drasztikusan megváltoztak a pop-punk célcsoportjának számító középiskolások preferenciái, nehéz helyzet elé állítva a korábbi kedvenceket, így a Good Charlotte-ot is. Közben pedig, hogy még kevesebb ok legyen az örömre, az énekes Joel Madden is szakított az új tinibálvánnyal, Hilary Duff-fal.

Eredmény: Azzal semmiképpen sem lehet vádolni a Madden ikreket, hogy ne próbálkoznának. A Good Morning Revival ismét egy lépés azon az úton, amelyen az előző albumon indult meg a zenekar, vagyis még eklektikusabb a zene, és észrevehető, hogy szeretne reagálni a közelmúlt popzenei fejleményeire, így a már említett emo-robbanásra, de nem kerülte el a tagok figyelmét az első Killers-lemez sötét, szintivel színezett popzenéje, sőt, a Coldplay világhódítása sem. A Good Charlotte elég rutinos és profi zenekarrá érett ahhoz, hogy folyamatosan megújuljon zeneileg, de nem egészen világos, kiknek is akarnak örömöt szerezni ezzel a lemezzel. A mostani tizenévesek többségének a Good Charlotte már talán túl öreg ahhoz, hogy hiteles legyen (ráadásul a piercinges, kemény külső sem passzol az egyre érzelmesebb zenéhez...), a régi rajongók közül pedig biztosan lesz olyan, aki inkább a pop-punk korszak iránt érez nosztalgiát, és nem tud mit kezdeni az egyre populárisabb hangzással és az olyan számcímekkel, mint a Dance Floor Anthem. Ami még inkább probléma, hogy néha pontosan hallható, melyik számot miről mintázta az együttes (például a Coldplay Clocks-ának zongoraintrója szinte egy az egyben hallható), és ennél azért korábban ambiciózusabbnak tűnt a banda.

Kiknek ajánlható: Az eddigi rajongók többségét vélhetően azért meggyőzi majd a lemez, de sok új hívet nem biztos, hogy szerezni fog.

Olyan, mint: Egy a nevében pop-punk együttes, melyben szinte már semmi punkos nem maradt.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK