Becsapós egotrip és melankolikus diszkó

Snoop Dogg az új Marvin Gaye-ként határozza meg magát, ami nem teljesen jön össze, de legalább végre megpróbál valami tényleg újat, a Hercules and Love Affair pedig egy sosemvolt zenekar, mely a New York-i melegklubok örökségéből gyúr okos diszkózenét. Továbbá Meshuggah, Get Cape. Wear Cape. Fly, Young Knives, The Kills és Vastrabant a lemezajánlóban.

Meshuggah: Obzen

Várakozások: A nyolcvanas évek második felében, Svédországban alakult Meshuggah, a korai, Metallica inspirálta technikás thrash-es megközelítést szépen lassan elhagyva, csak a kilencvenes évek közepére, az 1995-ös Destroy, Erase, Improve lemezzel lett sajátos és megkerülhetetlen jelenség a tágan vett progresszív-metal körökben. Cserébe viszont népszerűségük - ami egy ilyen rétegműfajnál azért nyílván viszonylagos - azóta is töretlen, és persze a "szakma" (a lelkes szobazenészektől kezdve a legnagyobb nevekig, az óceán mindkét oldalán) felől érkező elismerés, vagy még inkább áhítat sem csappant meg az évek során. Az önfejű és mindig nagyon határozott koncepcióval bíró zenekar már az áttörést hozó album óta átlagban háromévenként előáll egy új anyaggal, így a - azóta szép karriert megélt - saját fejlesztésű dobprogrammal készített, 2005-ös Catch 33 után idén a talányos című Obzen-nek örülhetnek a rajongók.

Eredmény: Ugyan a szó szoros értelmében progresszív metal zenekarról van szó, a Meshuggah jócskán kilóg ebből a cikornyás gitárszólókra, felelgetős hangszeres betétekre, zeneiskolásan lelkes témahalmozásra és más effélékre fogékony közegből. Az eminens, imponáló hangszeres tudás, a komplexitás és a befogadhatóság határait feszegető zenei ötletek, váratlan megoldások persze innen sem hiányoznak, de a svédek száraz, gépiesen hideg és monoton, formalista programja egészen máshogy közelít a műfaj felé, mint a pályatársak többsége. Maguk a dalok, és egyáltalán a dallamok jobbára csak többszöri meghallgatás után mutatkoznak meg (az énekes Jens Kidman egysíkú üvöltözése sem sokat segít a kapaszkodók megtalálásában), és inkább csak az egyenletesen nyomasztó atmoszféra megteremtésében játszanak szerepet, így ezúttal is a mechanikusan precíz, és többszörösen megcsavart, követhetetlen ritmusképleteké a főszerep, a dobos, Tomas Haake főszereplésével. Igazi zenészeknek való zene, ráadásul a barátságtalanabbik fajtából, de a Meshuggah sikerének titka talán pont ebben rejlik.

Kiknek ajánlható: Akiknél gitárból a nyolchúros a minimum.

Olyan, mint: Démoni zenetanárok világvége-víziója.

(SZSZCS)