Szabó Réka és kortárs táncos társulata, a Tünet Együttes szereti a humort, és nem fukarkodnak a szokatlan ötletekkel sem: készítettek már tudományos ismeretterjesztő táncjátékot, Bridget Jones-féle lélek- és mozgástanulmányt, Lázár Ervin-mesét, nylonperformanszot, ágykomédiát, közben pedig díjat díjra halmoztak (Fringe, Szegedi Alternatív Színházi Szemle). A kivételes iróniával megáldott társulat május 16-án pénteken este hatkor a Moszkva téren tartja legújabb premierjét Te szemét! - szabadtéri nagytakarítás és szenny esztrád címmel. A Tünet-féle tánckommandó a Merlin Színház által vezényelt energiakampány keretében reflektál a környezettudatosság témájára a Moszkván, ám ez csak a sorozat első darabja, a következőkben az Élőkép, a Hólyagcirkusz Társulat és a Természetes Vészek Kollektíva is próbál kapcsolatot teremteni az utcán sétálókkal, sietőkkel. Művészi reakciók környezetünk aktuális és égető problémáira ezúttal a Tünet Együttes előadásában.

Forrás: [origo]
A Nincs ott semmi - avagy alszanak-e nappal az álmok című előadásuk