Elröhögték Madonna perét az orosz újságírók

Vágólapra másolva!
A homofób aktivisták azt kérték volna számon Madonnán, hogy egy melegbarát megnyilvánulása miatt az oroszok kevesebb gyereket csinálnak. A bírónak rendre kellett utasítania a vihogó tudósítókat.
Vágólapra másolva!

Elutasította az illetékes orosz bíróság azt a keresetet, amelyben melegellenes szentpétervári aktivisták mintegy 10 millió dollárt követeltek Madonnától, amiért augusztusi koncertjén a homoszexuálisok iránti toleranciára szólította fel közönségét, és ezzel "komoly traumát okozott a jelen lévő fiatalkorú rajongóinak".

A bíróság döntését bohózatba illő egynapos meghallgatás előzte meg. A panaszosok úgy érveltek, hogy az énekes úgynevezett "perverzitásra buzdító propagandája" negatívan befolyásolja az orosz születési rátát, és így súlyosan érinti a nemzet védelmi képességét azáltal, hogy megfosztja az országot a jövendőbeli katonáktól. A meghallgatás egy pontján a bíró megfenyegette a jelen lévő újságírókat, hogy eltávolíttatja őket a teremből, ha sokat nevetnek.

Az ügyben eljáró szentpétervári kerületi bíróság végül elutasította az Orosz Állampolgárok Szakszervezete nevű csoport által benyújtott keresetet, amely eredetileg 333 millió rubel (több mint 10 millió dollár) jóvátételt követelt az énekestől, amiért "homoszexualitást népszerűsítő propagandának" tette ki a koncerten jelen lévő kiskorúakat.

A Reuters hírügynökség internetes oldalán azt írta, az aktivisták eltökélték, hogy fellebbeznek az ítélet ellen. Madonna nem vett részt a tárgyaláson, és szóvivőjének elmondása szerint nem kívánja kommentálni az ügyet.

Szentpéterváron helyi törvény tiltja a homoszexualitás nem elítélő jellegű megemlítését. A jogszabály alapján 500 ezer rubelig terjedő bírság szabható ki, és már meg is büntettek számos embert.